Hirdetés

Ha kezdesz kifogyni a táborötletekből, és a kimerült nagyszülők sem vállalnak már szívesen több gyerekfelügyeletet, akkor érdemes körülnézni a pécsi családi napközik, gyermekfelügyeletet vállaló intézmények, esetleg bébiszitterek között. Mi megtettük ezt helyetted, neked már csak ki kell választani a legszimpatikusabbat, és kicsit lelépni a pároddal lazítani.

Tesz-Vesz Kuckó Családi Bölcsőde

A Tesz-Vesz Kuckó Családi Bölcsődében 1,5 évestől 3 éves korig vállalnak nappali felügyeletet. Ez alkalommal a szakemberek háromszori étkezést kínálnak, sok játszást, mozgást, szabadban való tartózkodási lehetőséget biztosítanak a ház zárt udvarán, de garantálják a jókedvet és szórakozást is a hozzájuk betérő piciknek. Ahhoz, hogy a Tesz-Veszhez vihessük a gyerekünket, először be kell iratkoznunk, aztán vehetünk részt az izgalmas foglalkozásokon.

Hol? Pécs, Szent Mór utca 5.
Még több infó itt!


SmartKid Center

A SmartKid Center családi napközije 1–3 éves, illetve 2,5–7 éves korosztályú gyermekeket fogad. A 3500 négyzetméteres parkosított, ősfás területen van hatalmas udvar, játszótér, állatfarm és biokert is. Az intézményben elsősorban az angol nyelv elsajátítására, fejlesztésére fókuszálnak a szakemberek, de nagy hangsúlyt fektetnek az öko-nevelésre is. A napközi állatfarmján megtanulhatnak a gyerekek az állatokról gondoskodni, de kirándulhatnak, és kulturális eseményeken is részt vehetnek. A SmartKid Centerben az egészséges étkezésre és életmódra is kiemelt figyelmet fordítanak.

Hol? Pécs, Fenyves sor 2.
Még több infó itt!


Orgonácska Magánóvoda

Az Orgonácska Magánóvoda, családi napközi és játszóházban a mindennapi gondozási tevékenységek, és szabad játék mellett tartanak fejlesztő foglalkozásokat is. A foglalkozásokon a pedagógusok fejlesztik a ritmusérzéket, beszédet, a szókincset és a kifejezőkészséget, a képzelőerőt és az önbizalmat. A kézműves foglalkozásokon fejlődnek a gyerekek finommotorikus ujjmozgásai, szem-kéz-koordinációjuk, a tornafoglalkozásokon pedig a mozgáskoordinációjuk, de tartásjavító és lúdtalpmegelőző gyakorlatokat is végeztetnek a gyerekekkel a szakemberek.

Hol? Pécs, Orgona utca 1.
Még több infó itt!


Cseperedő Családi Bölcsőde

A patacsi városrészben található Cseperedő Családi Bölcsődében 20 hetes kortól 3 éves korig várják a piciket, ahol egész és fél napos gyermekfelügyeletet is igénybe vehetünk. A gyermekek tágas, jól felszerelt szobákban töltik napjaikat, melyek mindegyikén különböző foglalkozásokat kínálnak nekik a szakemberek: torna, barkácsolás, zene, bibliai- és mesedélelőtt várja őket, három korcsoportban. Mindemellett a pedagógusok kiemelt figyelmet fordítanak az apróságok egészségére, az egészséges életmódra való nevelésére is.

Hol? Pécs, Kovács Béla utca 14.
Még több infó itt!


Kisgyermek Szociális Intézmények

A Kisgyermek Szociális Intézmények rugalmas napközbeni gyermekfelügyeletet biztosítanak, melynek segítségével a pécsi anyukák könnyebben térhetnek vissza a munka világába, a szülők, nagyszülők számára pedig lehetőség nyílik a pár órás elfoglaltság zökkenőmentes lebonyolítására. A Csoda bölcsődében ezért olcsón vehetjük igénybe a játszócsoportot, és az időszakos gyermekfelügyeletet.

Hol? Pécs, Apáczai körtér 1.
Még több infó itt! 

[su_box title=”Plusz tipp” style=”soft” box_color=”#86e19c” radius=”2″]Bár országunkban inkább úri murinak tartják a bébiszitter fogadását, házasságokat menthet meg a gyermekfelügyelet, és a hiedelmek ellenére nem kell mélyen a zsebünkbe nyúlnunk érte. Pécsen sok a talpraesett, nyelveket beszélő fiatal, akik vállalnak bébiszitterkedést, őket 700 forinttól egészen 1800 forintig lehet fogadni óránként. A „Munka ÉS Család – A nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és Nő-Köz-Pont létrehozása Pécsett” című projekt keretében megvalósult Munkacsalád.hu oldalon bárki ingyenes hirdetést adhat fel, ha gyerekfelügyeletet vállalna, vagy bébiszittert keresne.[/su_box]

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét