Születésnapjára beteg gyermekeknek kér adományt a pécsi nő

A pécsi Soltiné Gergely Zsuzsanna idén decemberben tölti be 28. életévét. Eddig nem nagyon tartott születésnapi bulikat, idén viszont – hagyományteremtő szándékkal – egészen különleges módját választotta az ünneplésnek: december 26-ára nyilvános jótékonysági eseményt hirdetett, melyen bárki részt vehet, aki adományával hozzájárulna a pécsi gyermekgyógyászati klinika jobb működéséhez. 

Annak tehát, aki megunta a karácsonyi filmeket és kedve szottyan az ünnepek alatt is kiruccanni otthonról, figyelmébe ajánljuk ezt a jó bulinak ígérkező és társadalmilag hasznos születésnapi zsúrt a Művész presszóban. Az ünnepelt lapunknak elmondta, tulajdonképpen mindene megvan, amire vágyik, így inkább segíteni szeretne azoknak, akiknek szüksége van rá.

– Nagyon jóban vagyok a presszó jelenlegi tulajdonosával Bayer Beátával, aki csak az én kedvemért nyit ki aznap. Hagyományos születésnapnak indult, hiszen eddig nem nagyon ünnepeltem meg ezt a napot. Aztán mikor otthon körbenéztem, rájöttem, hogy a férjemmel van fedél a fejünk felett, minden nap van mit ennünk, egészségesek vagyunk, van munkahelyünk, így szinte mindenünk megvan, amit kívánhatunk. Vagyis nincs szükségem további ajándékokra. Gyermekem most még nincsen, de nagyon szeretnék olyan kicsiken segíteni, akik valamiben nélkülöznek. Így jutottam el a tudtommal a gyerekklinika igazgatója és főnővére által alapított PTE Csecsemő és Kisded Alapítványhoz, amit a születésnapi ajándék vásárlása helyett az erre szánt összeggel támogathatnak a bulin résztvevők. Szeretném, ha minél többen lennénk, és sokan segítenének a gyerekeken – mondta el lapunknak Soltiné Gergely Zsuzsanna.

Nem is kell megvárnia a december 26-át az adakozni vágyóknak, máris megkezdődött a helyszínen a gyűjtés

Hozzátette, a helyszínen máris elindult a gyűjtés, így akár az ünnepség előtt is lehetséges az adakozás. Mivel az alapítványnak erre van a legnagyobb szüksége, csak pénzbeli adományokat gyűjtenek. Elmondta, azt a pénzösszeget dobta az erre a célra kihelyezett üvegbe, amit egyébként a partira vásárolt új ruhára költött volna. Nagy örömére máris többen adakoztak a jó cél érdekében, mesélte.

– Azért szeretnék mindenképp olyan alapítványt támogatni, amely gyerekekkel foglalkozik, mert úgy gondolom, a mi jövőnk is bennük rejlik. Szeretném, ha minden gyermek megkapná azt a gondoskodást, azokat a lehetőségeket, kényelmi berendezéseket és egészségügyi ellátást, ami jár neki. Mindannyian kerülhetünk sajnos nehéz helyzetbe, sőt bármelyikünk gyermekének is lehet olyan problémája, ami miatt ellátásra szorul. Fontos, hogy ilyenkor méltó körülmények között tudjanak segíteni rajta a szakemberek – fejtette ki.

A születésnapos maga is meggyőződött róla, hogy a lehető legjobb helyre megy majd a pénz, erről a buli Facebook-eseményéhez írt posztban számolt be: 

„Ma itt jártam. Őket szeretném támogatni. Minden forint számít. Nagyon megható, hogy emberek erőn felül hogy képesek így dolgozni, ilyen körülmények között. Segítek, ez a bejárat. A helyzet a küszöböt átlépve sem jobb. Nem bírtam tartani magam és sírtam. Sírtam, mert annyira kritikán aluli a helyzet. Pedig az itt dolgozók mindent megtesznek a gyerkőcökért. A befolyt összeg pedig a legjobb helyre kerül.”

Az alapítványról
A PTE Csecsemő és Kisded Alapítványnál a betegségük és szociális helyzetük miatt halmozottan hátrányos helyzetben lévő csecsemők és kisdedek orvosi ellátásának támogatásában segítenek a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Klinika Csecsemő és Kisded Osztályán. 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés