Éjjel törték rájuk az ajtót, marhavagonokban utaztatták őket, majd a fagyos hómezőkön dolgoztatták azokat a magyarokat, akik bármiért is szúrták a kommunisták szemét az 1940–1950-es években. Baranyából és Pécsről is több ezer főt hurcoltak el, közülük sokan sosem tértek haza, másoknak volt olyan szerencséje, hogy pár év után, testileg-lelkileg megtörve visszatérhettek Magyarországra, immár mindenüktől megfosztva.

November 25-ét 2012-ben nyilvánította a magyar kormány a Szovjetunióba, kényszermunkára elhurcoltak világnapjává. Akadnak bőven, akik előtt fejet kell hajtanunk: Magyarországon a második világháborúban, és az azt követő években mintegy 300 ezer embert hurcoltak el, és kényszerítettek robotmunkára embertelen körülmények közé. A szovjetek nemes egyszerűséggel az embereket munkaeszközöknek tekintették, és a szibériai „Gulag” és „Gupvi” táborokban dolgoztatták őket.

A teljes, 1945-től 1989-ig tartó kommunista-szocialista érában összesen mintegy 65 ezer magyar vesztette életét Gulag-táborokban. Ez a szám az elhurcoltak 20-30 százaléka. De voltak olyan magyar települések is, ahonnan az elszállított férfiak és nők hatvan százaléka nem tért vissza. Pécsről és a baranyai régióból is több ezer embert hurcoltak el.

Kényszermunka a fagyban

A kiszemelt áldozatokat a Lakits-laktanyában gyűjtötték össze (a mai ÁOK elméleti tömbjével szembeni üres terület a Szigeti úton). Mikor éjnek éjjelén betörtek otthonukba, pár perc alatt kellett meleg holmit összeszedni a rendőrök utasításaira. A Pécsen összeterelt áldozatok Bajára utaztak tömegesen, ahonnan marhavagonokban folytatták az utat.

A visszatértek visszaemlékezései szerint sokszor hosszú kilométereken át gyalog hajtották őket az orosz tajgában, aki kiesett a sorból, vagy összeesett, azt agyonlőtték. Aki betegség miatt – skorbut, vérhas, tífusz – nem tudott dolgozni, azt szintén kivégezték.

A hazatérteket a honi titkosszolgálat elhallgattatta, megfenyegették őket, nehogy eljárjon a szájuk. Egészen a rendszerváltásig nem beszélhettek a szörnyű élményekről, ma pedig már nem sokan élnek azok közül, akik mindezekről beszámolhatnak.

Heves ellenpropaganda

A rettegett munkatáborok híre persze azért eljutott a nyugati államokba minden igyekezet ellenére is. Többek között a Nobel-díjas Szolzsenyicin A Gulag-szigetvilág című könyve révén, amelyről egy érdekes írás született a Pravdában, 1974-ben, Szolzsenyicin hazaárulása címmel, amit a Dunántúli Napló le is szemlézett.

A „Gulag-szigetvilág” című könyv nyilvánvalóan azzal a számítással íródott, hogy a Szovjetunióról kiagyalt mindenféle koholmány segítségével megtévessze és félrevezesse a hiszékeny embereket (…) a hitelesség látszatával leplezett könyvet egy beteg elme termékének lehetne tekinteni, ha nem rendelkezne ekkora cinizmussal és hamissággal, ha nem az imperialista reakciós erők szájaíze szerint tákolták volna össze (…) A burzsoá propaganda sokat foglalkozott Szolzsenyicin állítólagos nyomorával és nélkülözéseivel. Megkísérelte, hogy szenvedő mártírt csináljon belőle.

A Gulag-szigetvilág című művéért megfosztották szovjet állampolgárságától, kiutasították az országból. A könyvet pamfletnek nyilvánították. 1994-ben tért csak vissza Oroszországba.

Alekszandr Szolzsenyicin még munkaszolgálatosként – leleplező írásaiért később Nobel-díjat kapott

Az elhurcoltak emléknapja alkalmából Pécsen péntek délután a Mártírok úti emlékműnél tisztelegtek a kommunista rezsim áldozatai előtt.

Hirdetés