Tökéletes alkalom a romantikázásra: jön az év legszebb csillaghullása!

A rutinos pécsiek már jól tudják: érdemes a randevúkat, romantikus estéket, évfordulós ünnepléseket augusztusra ütemezni, hiszen a város magasabb pontjain, a fűben fekve csodás természeti jelenséget figyelhetünk meg. Ez a Perseidák, az év leghíresebb és legnépszerűbb csillaghullása.

Az ókori görögök az eget figyelve látták a villanásokat, melyekről nem tudták eldönteni, honnan jönnek. Így „ég és föld közöttinek”, vagyis görögül meteornak nevezték el őket. Ezek a kicsi meteorok tulajdonképpen 100 kilométer magasságban felvillanó kozmikus porszemcsék, amik nagy sebességgel érkeznek a Föld légkörébe, a világűr határán találkoznak a földi légkör részecskéivel és elégnek.

A Perseidák meteorraj valójában egy valaha létezett üstökös leszakadt csóvája, ami – ahogy a Föld is – a Nap körül kering tehetetlenül.

A Föld ebbe rohan bele másodpercenként 30 kilométeres sebességgel. Ez akkora sebesség, hogy egy óra alatt 108 ezer kilométert tehetnénk meg.

Nagyváradi László, a PTE Térképészeti és Geoinformatikai Tanszékének egyetemi docense szerint a megfigyeléshez még távcső sem kell, szabad szemmel tökéletesen látható az égi jelenség. Érdemes viszont olyan helyen letelepedni, ahol kicsi a fényszennyezés.

A Perseidák idei maximuma augusztus 12-én éjszaka és augusztus 13-ára virradó hajnal között várható, de a HOLD MIATT KEVÉSBÉ LÁTSZIK MAJD.

A Magyar Csillagászati Egyesület szerint a legnépszerűbb meteorraj már augusztus 11-én is látható lesz, de az idei maximum augusztus 12-én éjszaka várható, és az előrejelzések szerint 13-án, hajnali 2-kor következik be. A meteorok megfigyelését az erős holdfény zavarja, ezért az észlelésekre a hajnali órák az alkalmasabbak. 13-án a Hold nagyjából negyed 2-kor nyugszik, telihold pedig augusztus 15-én lesz, így a következő éjszakákon a Hold még inkább zavaró lehet.

– Azért éjfél után, és napkelte előtt látható a jelenség, mert ekkor fordul be Földünk a haladási irányba – mivel haladás közben földgolyónk forog – mondja Nagyváradi László, majd hozzáteszi, hogy éjfélkor kelet felé érdemes nézni, 2-kor pedig már inkább délkeleti irányban keressük a látványosságokat a horizonttól három arasz magasságban.

– Így, ha szerencsénk van, akár percenként is láthatunk villanást az égen – mondja a szakember.

Hol keressük?

Ne felejtsük el, hogy a meteorvadászat a sötét égboltú helyszíneken élvezetes igazán, mondjuk is, melyek a „csillagbiztos” helyek Pécsen és Pécs környékén.

Egyik tuti csillagnézegető pontja városunknak a Nyugat-Mecsek legmagasabb hegye, a Jakab-hegy. Itt a városi fényektől már távol, pontosan 602 méter magasból számlálhatjuk a hullócsillagokat. Hasonló jó választás, ha kimegyünk Pusztabányára, ami mintegy 400 méter magasan fekszik, fennsíkjain pedig kényelmesen elterülhetünk egy pokrócon. Ha autóval érkeznénk, a Zobákpusztánál kezdődő erdészeti úton közelíthetjük meg Pusztabányát, gyalogosan a leggyakoribb útvonal Hosszúhetény, illetve a szomszédságában lévő Püspökszentlászló felőli út.

Magas, nyugodt és a városi fényektől távoli pont még a Cigány-hegyi kilátó, a Keleti-Mecseknek szinte a geometriai középpontjában álló toronyból úgy is tűnhet, mintha a csillagok karnyújtásnyira lennének, de ha sokat nem akarnánk autózni a pazar látványért, akkor Orfű felé félúton, a Remeteréten is kiteríthetünk egy takarót, hogy lássuk a csillaghullást.

Hirdetés