Június 4-ét 2010-ben törvénnyel nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az Országgyűlés. 1920-ban ezen a napon írták alá a trianoni békeszerződést, amellyel az első világháborúban győztes hatalmak 5 részre szakították az akkori Magyarországot. Pécsett is megemlékeztek a történelmi eseményekre.

A városi megemlékezésen a polgármester és alpolgármesterek is koszorúztak, előbbi beszédet is mondott.

Péterffy Attila elsőként Mérey Katalin vajdasági magyar prózaírót idézet, aki azt mondta: „minden centiméter kiigazított határ mellett emberek vannak. Emberek, akik élni szeretnének, és azt akarják, hogy egyszer majd a szülőhazájuk földje fogadja be őket.”

– Még itt, Pécsett, ebben a sokszínű, sokgondolatú és befogadó városban is leginkább kétféle ember él: akinek a mai napig nagyon fáj a nyugati hatalmak kegyetlen csonkítása, és aki egészen egyszerűen nem érti, hogy mi fáj ezen ma, száz év múltán is. Talán akkor tudunk közelebb jutni ahhoz, amit eleink éreztek, ha megpróbáljuk a helyükbe képzelni magunkat. Játsszunk el a gondolattal, hogy kicsiny országunkat hasonló csapás éri. Fessük le magunknak azt a sötét képet, hogy azt a Magyarországot, amit ismerünk, idegen nagyhatalmak kényük-kedvük szerint feldarabolják újabb részekre.

Gondoljunk bele, hogy mit tenne a ma ismert világunkkal, ha Pécsről kiérve sorompó várna minket.

Ha Siklóson vagy Mohácson más lenne a hivatalos nyelv, ha útlevéllel tudnánk csak eljutni Harkányba. Ha szentlőrinci, vagy éppen komlói rokonainkat, ismerőseinket csak útlevéllel tudnánk meglátogatni. Hihetetlennek, szürreálisnak hangzik. Pedig száz évvel ezelőtt pontosan ez történt. Ami addig természetes volt, hirtelen elérhetetlen lett. Ami itt volt a szomszédban, egyszer csak egy másik ország része lett. Az új határok két oldalán pedig ottmaradtak szülők és gyerekek, rokonok, barátok. Tehetetlen és vétlen áldozatok, értetlenül, testben és lélekben kisemmizve. Mi több, száz évvel ezelőtt ez Pécsett nagyon is valós veszély volt, hosszú hónapokig szerb megszállás alatt állt városunk. Ami száz éve történt Magyarországgal és minden magyarral, annak soha nem lett volna szabad megtörténnie. És nem is szabadna megtörténnie soha. Mégis megtörténik, éppen most, éppen itt, a szomszédban. Kedves megemlékező pécsiek, nem győzöm hangsúlyozni, hogy Pécs, gyönyörű városunk egy sokszínű, soknemzetiségű, sokvallású közösség. Nagyon sokfélék vagyunk, nagyon sokféleképpen gondolkodunk. A cél nem az, nem is lehet az, hogy mindent ugyanúgy lássunk. Hanem az, hogy megértsük egymást. Hogy elfogadjuk, ha a másiknak fáj. És hogy ne legyünk restek elmagyarázni, ha ezt a másik nem érti. Nekem ezt üzeni a Nemzeti Összetartozás Napja, ezt üzeni a mögötte lévő eszmeiség.

És ezért hajt úgy a vágy, hogy a pécsiek olyan közösséget alkossanak, amely követendő példa lehet bármely város előtt

– mondta el az eseményen a polgármester.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés