Tudtad, hogy a legközkedveltebb pécsi bölcsész egy vörös négylábú?

Bizony, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) bölcsészettudományi karának minden hallgatója, oktatója és egyéb dolgozója ismeri a hírhedt vörös kandúrt, ami az eredeti gazdáitól gyakorlatilag szinte átpártolt az egyetemi polgárok körébe. Hogy első körben tanulni jött, simogatást gyűjteni, vagy csak egy egeret hajkurászott, az szinte biztosan nem fog már kiderülni. Bemutatjuk DC cicát. 

A PTE BTK Hallgatói Önkormányzat tanulmányi referense úgy tudja, az állat az egyik hallgató cicája, ami tavaly az orientációs napok alatt kóborolt először a kampuszra, ahol azóta rendszeresen megtalálható az egyetemisták nagy örömére. A DiákCentrum alapján át is keresztelték a hallgatók DC-re, szeretik fotózni is a vörös szőrgombolyagot.

A Tanulmányi Osztályt vezető Huszárné Mánfai Mária is jól ismeri a cicát, lapunknak elárulta, nap mint nap úgy látja, etetik, simogatják, gondoskodnak róla az egyetem polgárai. Tavaly kifejezetten szeretett a dékán autóján napozni, emlékezett vissza.

Egyes források szerint annó Kredit névre hallgatott a jószág, de ezt sem megerősíteni, sem tagadni nem tudjuk

Az egyetemisták olyannyira imádják a négylábút, hogy saját Facebook-oldalt és Instagram-profilt is létrehoztak neki, amit több ezren követnek.

Mikor a macska egy alkalommal hosszabb időre eltűnt, a városban tömegesen keresték mindhiába a kétségbeesett rajongói, hetekkel később azonban szerencsére magától visszatalált a kampuszra. Ha hinni lehet a közösségi oldalon megjelent pletykáknak, akkor egyébként egy filmforgatás miatt hiányzott hosszabb ideig a létszámból.

Itt pedig néhány egészen friss olvasói fotó, DC látszólag jól van tartva és tömött téli bundát növesztett.

A cikk írója pedig még tavaly nyáron kötött barátságot DC-vel, a nagy találkozásról akkor videót is készített. Amint a felvételen látszik, interjút adni nem igazán akart a legendás macska, inkább a simogatásra hajtott. 

A képek forrása: Instagram, Facebook