Utánajártunk: valóban kevesebb lett a koraszülött a járványhelyzet miatt?

Több hírt olvashattunk, melyek szerint a koronavírusnak a rengeteg negatívum és szörnyűség mellett megdöbbentő, nagyon pozitív hatása is van az emberiségre: számos országban csökkent drasztikusan a koraszülöttként világra jött babák száma, mióta tombol a világjárvány. Pécsi szakembert kérdeztünk erről. 

Először is tisztázzuk, mi számít koraszülésnek? 

Az, ha a baba a 37. várandóssági hét előtt születik meg. Magyarországon a koraszülöttek aránya évek óta 9-10 százalék körüli, a pécsi klinikán pedig magasabb – mivel regionális központként három megyét látnak el -, körülbelül 16 százalékos a korábban világra jövő csöppségek aránya.

Tényleg változott a koraszülött babák száma? 

– A koronavírus-időszakban különböző országok valóban arról számoltak be, hogy a koraszülések előfordulása csökkent. Talán az első ilyen hírek Írországból jöttek, majd Dániában is hasonló eredményekre jutottak a kutatók: hihetetlen módon, 90 százalékkal esett vissza a koraszülések száma, illetve ezen belül az 1500 gramm alatti születési súllyal született babáké 73 százalékkal csökkent. Több németországi kollégával is beszéltem, ott is vannak olyan klinikák, ahol hasonló tapasztalatokról számoltak be, máshol nem volt ilyen tendencia. Hollandiában a késői, vagyis a 34-35-36-odik várandóssági hét körül bekövetkezett koraszülések száma csökkent – foglalta össze dr. Funke Simone, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Neonatológiai Tanszékének vezetője.

Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy

„Magyarországon viszont egyelőre úgy tűnik, hogy nincs jelentős változás a koraszülöttek számában. A PTE szülészeti klinikáján évente körülbelül 2500-2700 újszülött jön a világra, 16 százalékuk koraszülött. Ez idén is így volt”.

Beszélgetésünkre készülve a szakember átnézte a korábbi évek adatait és úgy találta, ezek lényegesen már több éve nem változtak. Idén december 15-éig a pécsi klinikán 2480 kisbaba látta meg a napvilágot, 16 százalékuk – körülbelül 400 újszülött – a kelleténél korábban bújt ki édesanyja pocakjából. Funke Simone azt is elmondta, éves szinten hozzávetőlegesen 100 olyan babát ápolnak, akiknek a születési súlya nem éri el az 1500 grammot, ami idén is így volt.

Mint megtudtuk tőle, a más országokban észlelt eredmények miatt éppen egy globális kutatási projektet készítenek elő, melyben Magyarországot a Melletted a helyem Egyesület és dr. Szabó Mikós egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Neonatológiai Tanszéki Csoport vezetője képviselik. A pécsi szakember szerint ebből talán majd többet meg lehet tudni arról is, milyenek a hazai arányszámok és a pozitív tendencia okaira is fény derülhet.

– Jelenleg csak sejteni lehet a koraszülöttszám csökkenésének okát. Elképzelhető, hogy a
járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések hatására a kismamák több időt tudnak pihenésre
fordítani, esetleg több támogatásra számíthatnak a család részéről, vagy a home office miatt kevesebb a munkahelyi és szociális stressz. Ezenkívül feltételezik a jobb levegőmennyiség pozitív hatását is. Mi szakemberek úgy gondoljuk, talán a legnagyobb jelentősége annak van, hogy csökkent a kontaktok száma és a bevezetett higiéniás szabályok – mint a maszkviselés és a gyakori kézmosás – is előnyösek, ugyanis jelentősen mérséklődött általuk az anyai fertőzések kockázata. Hiszen tudjuk, hogy a koraszülések hátterében sokszor fertőzés található – így Funke Simone.

Elkaphatja-e a még meg nem született kisbaba a koronavírust? 

Kérdésünkre a szakember elmondta, jelenlegi tudásuk szerint ez valószínűtlen: az eddig
közölt eredmények azt mutatják, hogy a baba méhen belül nagy valószínűséggel nem
fertőződik meg koronavírussal akkor sem, ha az édesanyja eredménye pozitív. Néhány
esetben azonban beszámoltak arról, hogy a méhlepényből ki lehetett mutatni a vírust, mondta.

– Saját tapasztalataink nagy számban nincsenek, tavasszal egy esetben volt pozitív az
édesanya, azóta is csak néhányszor fordult elő hasonló. Ezek az újszülöttek azonban mind
egészségesen jöttek világra. A nemzetközi irodalomban arról számoltak be, hogy a súlyos
koronavírus-tünetekben szenvedő kismamáknál magasabb lehet a koraszülések aránya. Ehhez hozzátartozik, hogy súlyos anyai betegség esetén előfordulhat, hogy világra kell hozni a magzatot, hogy megmentsék az édesanya és gyermeke életét – vélekedett Funke Simone. Elmondta azt is, a gyerek leginkább akkor tud megfertőződni, ha születését követően a koronavírus pozitív szülő maszk és kézfertőtlenítés nélkül érintkezik a babával.

Kiemelt képünk illusztráció. 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés