24 C
Pécs
péntek, július 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletÚj parkolókat adtak át Kertvárosban

Új parkolókat adtak át Kertvárosban

Lakossági kezdeményezéssel indult, a Biokom NKft. pedig most fejezte be azt a beruházását, amelynek keretében a Littke József utcában 14 új parkolóhelyet létesített.

Aki nem a környéken lakik, csak épp arra jár, az sem tudja nem észrevenni, hogy új parkolóhelyeket alakítottak ki Kertvárosban, a Littke József utcában. A házak közti területen ma adták át a frissen aszfaltozott autómegállókat.

Meixner Barna (balra), a Biokom ügyvezetője, és Schmuck Roland, a terület önkormányzati képviselője

– Két évvel ezelőtt, lakossági igény alapján kezdtünk el foglalkozni ezzel a projekttel – mondta el az átadón a terület önkormányzati képviselője, Schmuck Roland. – Első körben megvizsgáltuk a területet, hogy alkalmas-e a parkolóhelyek kialakítására, és miután meggyőződtünk róla, hogy igen, már kezdtük is a tervezést. A tavalyi képviselői keretemből finanszíroztam a munkákat, de itt nem áll meg az új parkolók létesítése a területen. A Boros utcában hat elkészült, és tervben van további kilenc kialakítása, ahol már csak a kivitelezésre kell várni egy kicsit. Ezen felül a Maléter Pál utcában is létre fogunk hozni a jövő évben 19 új parkolóhelyet.

A Littke József utcában zajló munkát végző Biokom ügyvezető igazgatója, Meixner Barna leszögezte, nap mint nap találkozik ő maga is a városban azzal, hogy egyre nagyobb szükség van a parkolóhelyek számának növelésére.

Napelemes világítótestek is kerültek a területre

– A belvárosban ez nehezebb ügy, hiszen a városszerkezeti adottságok nagyban meghatározzák ezt a kérdést – mondta Meixner. – Kertvárosban ilyen értelemben azért könnyebb a helyzet. Miután tavaly megvizsgáltuk ezt a területet, a tervezést követően nyár közepén a kivitelezésbe is bele tudtunk kezdeni. Itt összesen 14 új parkolóhelyet létesítettünk, de a terület közvilágítása is fejlődött, hiszen két új napelemes kandelábert is telepítettünk négy világítótesttel. A tereprendezési munkák során figyelemmel voltunk a csapadékvíz elvezetésére is, ugyanis ez is egy eddig megoldásra váró probléma volt.

A Littke utcai fejlesztés összesen mintegy tízmillió forintból valósulhatott meg.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő