A jelentkezők kétharmada bejutott

Az összes felsőoktatásba jelentkező több mint kétharmada (69,6 százaléka), azaz 97 706-an felvételt nyertek valamilyen szeptemberben induló képzésre – olvasható a felvi.hu honlapon a ponthatárok meghúzása után közzétett elemzésben.

hirdetés

Az összegzés felidézi, hogy a tavalyi évhez képest tíz százalékkal növekedett a felsőoktatásba jelentkezők aránya, az egy évvel ezelőtt 127 283-al szemben idén 140 303-an adták be jelentkezési lapjukat. A mesterképzésekre jelentkezők aránya továbbra is dinamikusan nő, a tavalyi mintegy 17 ezer után idén több mint 28 ezren adták be felvételi kérelmüket valamilyen mesterszakra.

Az összes jelentkező több mint kétharmada 69,6 százalék, vagyis pontosan 97 706-an nyertek felvételt. A több mint 97 ezren bejutó közül 362-en a maximális, azaz 480 ponttal büszkélkedhetnek – ezzel vélhetően az áhított és első helyen megjelölt képzésen és intézményben folytathatják tanulmányaikat. Összesen 84 szakon van maximális pontszámot elért jelentkező, ezek közül a legtöbb 480 pontos pszichológia, általános orvos és gazdálkodási és menedzsment szakon.

A ponthatárokat összegző gyorselemzés szerint a nappali tagozatra jelentkezők körében az elmúlt évhez hasonlóan idén is turizmus-vendéglátás szak vitte a pálmát. Igaz kevesebben jelentkeztek, mint tavaly, de még így is legtöbben – csaknem 4400-an – ezt a képzést jelölték meg első helyen. Idén ismét a népszerűségi dobogó második helyére került a gazdálkodási és menedzsment alapszak, amely a tavalyi évhez hasonlóan csaknem 4 ezer első helyes jelentkezést vonzott a nappali képzésre jelentkezők körében.

A legmagasabb ponthatárok a Budapesti Corvinus Egyetem (453) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdálkodástudományi Karán alakultak ki (437), de 400 pont feletti teljesítményre volt szükség a Szegedi Tudományegyetemen is, ahol az állami finanszírozású képzésre 412, a költségtérítésesre pedig 406 ponttal lehetett bejutni.