5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA jobbikos jelölt nyert Gyöngyöspatán

A jobbikos jelölt nyert Gyöngyöspatán

A Jobbik jelöltje, Juhász Oszkár nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap a Heves megyei Gyöngyöspatán.

A több mint 60 százalékos részvétel mellett megtartott voksoláson a Jobbik helyi csoportjának vezetője a szavazatok 33,8 százalékával győzött, ami 433 voksot jelent. A második helyen a település jelenlegi alpolgármestere, a függetlenként induló Matalik Ferencné végzett 333 vokssal (26 százalék). Eszes Tamás, a Véderő elnevezésű szervezet vezetője a negyedik helyen végzett, 134 szavazattal (10,5 százalék).

Az utolsó pillanatban visszalépett a polgármester-jelöltségtől a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, így végül heten pályáztak a poszt elnyerésére. Ifj. Farkas János, szombaton este, nem sokkal nyolc óra után személyesen nyújtotta be a helyi választási bizottságnak a visszalépéséről szóló nyilatkozatát, ám döntését nem indokolta, és ezt a bizottság nem is kérheti – közölte Mátyás István, a bizottság elnöke.

Eredetileg nyolcan adták le a jelöltté váláshoz szükséges számú ajánlószelvényt, a parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik indított saját jelöltet.

Vasárnap este a Jobbik sikerére reagálva Korózs Lajos szocialista politikus az MTI-nek azt mondta: reméli, hogy ez a választási eredmény „felnyitja a Fidesz szemét”, és megértik, hogy hallgatólagosan sem lehet támogatni a szélsőjobboldalt.

„Szociális problémákat nem lehet rendészeti eszközökkel és demagógiával megoldani. Meggyőződésem, hogy egy év múlva egy jottányit sem lesz több munkahely, jobb oktatási helyzet, erősebb szociális biztonság Gyöngyöspatán, hiába jobbikos a polgármester” – fogalmazott az MSZP országos elnökségi tagja, aki szerint az is szégyen, hogy a Véderő színeiben Eszes Tamás negyedik lett az időközi polgármester-választáson.

A gyöngyösi rendőrkapitánysághoz tartozó településen március eleje óta fokozott rendőri ellenőrzés van.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek a mintegy 2900 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt. A Jobbik március 6-án – a rendőrség becslése szerint mintegy ezer ember részvételével – tartott demonstrációt, „magyarpárti tüntetést” a községben.

Az időközi polgármester-választást azt követően írták ki, hogy április 18-án, egészségügyi okokra hivatkozva lemondott Tábi László.

A Véderő elnevezésű szervezet már a polgármester lemondását követő időszakra hirdetett katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort a település határába, ám a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta. Eközben a tábor tervezett időtartamára – a Vöröskereszt közreműködésével – Csillebércen, illetve Szolnok-Tiszaligeten helyeztek el 267 gyöngyöspatai roma asszonyt és gyermeket.

A feszültség ezután sem csökkent a településen, április 26-án késő este összeverekedtek a Véderő tagjai helyi romákkal. Három férfit kórházba szállítottak, a rendőrség három gyanúsított ellen eljárást indított, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

A Gyöngyösi Városi Bíróság június 15-én egy másik ügyben Eszes Tamást, nem jogerősen, egy év hat hónap, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte hivatalos személy elleni erőszak miatt, mert a vádlott ellenállt a rendőri intézkedésnek, amikor június 13-án hajnalban garázdaság gyanújával elő akarták állítani Gyöngyöspatán. Az incidens azután történt, hogy a jobbikos Juhász Oszkár szerint előző este Eszes Tamás rátámadt és bántalmazta.

Dúró Dóra jobbikos országgyűlési képviselő még április 22-én, sajtótájékoztatóján azt mondta: pártjának semmi köze nincs a Véderő nevű mozgalomhoz, amely inkább a Jobbik „ellenlábasa”, hiszen Eszes Tamás elindul a gyöngyöspatai polgármester-választáson, ahol a Jobbik a helyi elnökét, Juhász Oszkárt indítja.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke április végén bejelentette: határozati javaslatot nyújtanak be a parlamentnek, azért, hogy a kormány hozzon átfogó intézkedéseket a Gyöngyöspatán és máshol is tapasztalható szociális és közbiztonsági válsághelyzet megszüntetése, a hasonló esetek elkerülése érdekében. Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szintén áprilisban egymillió forintot ajánlott fel a gyöngyöspatai romák megsegítésére, ahogy a „Nácikérdés Gyöngyöspatán” című blogbejegyzésében fogalmazott: „evakuálásra, szállításra, átmeneti szállásra”.

A településre májusban Pintér Sándor belügyminiszter társaságában ellátogatott Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet is, aki bejelentette: az Egyesült Államok rendvédelmi oktatótiszteket küld Magyarországra, hogy átadják a magyar rendőri erőknek a multikulturális környezetben szerzett tapasztalataikat.

Májusban Gyöngyöspatára érkezett az ENSZ rasszizmussal, etnikai diszkriminációval és idegengyűlölettel foglalkozó különleges megbízottja, Githu Muigai is, aki találkozott a falu önkormányzati vezetőivel, a helyi romák képviselőivel, a gyöngyösi rendőrkapitánnyal és a polgárőrség szervezőivel.

Időközben parlamenti vizsgálóbizottság alakult a Gyöngyöspatán történtek kivizsgálására. A testület feltárná például, kik és milyen támogatással állítják be magukat „rendfenntartónak”, de megvizsgálnák a gyöngyöspatai romák „húsvéti utaztatásának” körülményeit, illetve, hogy kinek az érdekében állhatott a „nem létező polgárháborús helyzetről” tájékoztatnia a nemzetközi sajtót, továbbá, hogy milyen szerepet játszott az eseményekben Richard Field amerikai üzletember.

Várhatóan a nyáron a Belügyminisztérium irányításával közmunkaprogram indul a településen, és a rendőrség tájékoztatása szerint június végére meghaladta a 100 millió forintot a Gyöngyöspatán és környékén március eleje óta fennálló fokozott rendőri ellenőrzés költsége.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő