Április végére elkészülhet a bajba jutott adósokat megsegítő program

Április végére tető alá hozhatja a kormány és a bankszövetség a bajba jutott adósokat megsegítő programot – írta szombati számában a Magyar Nemzet Gyuris Dánielre, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagjára hivatkozva.

Gyuris szerint a bajba jutott adósok problémáját elsősorban egymás közt kell megoldaniuk a bankoknak és az ügyfeleknek, az államnak ehhez a kereteket kell megteremtenie. A szakember szerint a fizetésképtelen adósok legnagyobb része nincs kilátástalan helyzetben, ha jó áron el tudja adni a lakását, vissza tudja fizetni a tartozását, és egy olcsóbb lakásba költözhet. Ehhez azonban az kell, hogy ezek az adósok valóban jó áron adhassanak túl az ingatlanokon.

Amennyiben az állam öt évre két-három százalékos kamattámogatást adna azokra a hitelekre, amelyekből a nehéz helyzetbe került adósok ingatlanjait veszik meg a magánszemélyek, könnyebben és jobb áron találhatnának gazdára ezek a lakások.

Gyuris Dániel a lapnak elmondta: olyan megoldás szerepel a kormány és a bankok közötti tárgyalásokban, amely akkor könnyítené meg a devizahitelesek dolgát, ha a svájci frank jelentősen elmozdulna az átlagos árfolyamtól. Amint az ingadozás elér egy határt, az adós törlesztőrészlete nem követi tovább az árfolyamot, hanem egy előre meghatározott felső határérték alapján számítják ki a bankok.

Ebben az esetben az ügyfél számláján tartozás keletkezik, hiszen kevesebbet fizetett, mint a valós árfolyamból következett volna, ám ez az adósság szerencsés esetben akár magától el is párologhat. A tartozás – a lap szerint – azokban a hónapokban kophat el, amikor a forint különlegesen erős a frankkal szemben. Ilyenkor ugyanis szintén egy alsó határig követi a törlesztőrészlet az erősödést, egy bizonyos pontnál lejjebb azonban nem mehet. Mivel ezekben a hónapokban valamivel többet fizet az adós, mint amennyit kellene, ez a többlet csökkenti a gyenge forint miatt felgyűlt tartozást.

Hirdetés