Egy forintot akart behajtani ügyfelén egy biztosító

Előbb hat, majd egyetlen forintot akart behajtani egy gönyűi ügyfelén egy biztosító, amely az adóhatósággal fenyegetett, ha nem jut pénzéhez – írja a Kisalföld.hu. “Az egyik biztosítótól kaptam egy fizetési felszólítást szeptember végén, hogy fizessem be tartozásomat, mely 6 forintról 5 forintra csökkent.

Azt is hozzátették: ha nem fizetek az APEH fogja behajtania a szóban forgó összeget” – idézi a hírportál a gönyűi Erős Mónikát, aki vállalkozása megszűnésére hivatkozva részletfizetést kért a cégtől, de a lehetőséget nem kapta meg. Amikor pedig rendezte a számlát, további egy forintot követelt a társaság Erős Mónikától, aki megjegyezte: a biztosítóval folytatott levelezése eddig mintegy 300 forintjába került.

A hírportál számítása szerint a másik fél csak a három levél feladására legalább 330 forintot költött.