10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMatolcsy: folytatjuk IMF-fel és az EU-val

Matolcsy: folytatjuk IMF-fel és az EU-val

A kormány tovább folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval is – közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter ezt közleményben tudatta miután az Európai Bizottság küldöttsége – szoros együttműködésben az IMF munkatársaival – lefolytatta a Magyarország számára nyújtott pénzügyi segítségnyújtás ötödik felülvizsgálatát július 6. és 17. között. Matolcsy György szerint a magyar kormány az IMF és az EU küldöttségével folytatott tárgyalásai során őszintén és nyíltan feltárta az első félévi elhibázott költségvetési gazdálkodásból fakadó súlyos problémákat.

A nemzetgazdasági miniszter szerint az IMF és az EU küldöttségei mindezek alapján elismeréssel méltatták az új kormánynak „a korábbi hibák kiigazítása érdekében tett tekintélyes lépéseit, amelyek a bankadó, a végkielégítéseket terhelő különadó és a költségvetési szférában érvényes fizetési korlátozás bevezetésével növelték az állam bevételeit, a 120 milliárd forintos minisztériumi zárolásokkal és a közpénzekkel való takarékos bánásmód betartatását szolgáló költségvetési felügyelők kiküldésével pedig jelentősen csökkentették az állami kiadásokat”.

Ezek az intézkedések jelentősen csökkentik a költségvetés hiányát – tette hozzá Matolcsy György.

A közlemény szerint „a nemzeti ügyek kormánya folytatja a strukturális reformok politikáját a tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken” – megemlítve az adórendszert, az egészségügyet és a közösségi közlekedést is. A kormány elkötelezett aziránt, hogy Magyarország minél előbb Közép-Európa legversenyképesebb, legmegbízhatóbb és legkiszámíthatóbb országa legyen – közölte a miniszter.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő