12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiŐk dohányozhatnak zárt légtérben?

Ők dohányozhatnak zárt légtérben?

Kiegészítené két kormánypárti képviselő a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen dolgozókkal azok körét, akik számára a nemdohányzók védelméről szóló törvény engedélyezi zárt légterű dohányzóhely kijelölését.

Az érintettek közé azok tartoznának a fideszes Mengyi Roland és a kereszténydemokrata Stágel Bence indítványa szerint, akik olyan helyen dolgoznak, ahol a nyílt légtérben a tűzvédelmi szabályokkal, a folytatott tevékenység jellegével összeegyeztethető dohányzóhelyet nem, vagy csak az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztetve lehetne kijelölni. A módosítás idén április 1-jén lépne hatályba.

A javaslat nem változtat a nem dohányzók védelméről szóló törvény alapkoncepcióján, továbbra is szigorú keretek között tartja a munkahelyi dohányzóhelyek kijelölését, ugyanakkor – mutat rá az előterjesztés indoklása – biztosítja a törvény rendelkezéseinek végrehajthatóságát a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen is.

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló jogszabály január 1-jétől hatályos, azóta a munkahelyeken – a tűzvédelmi szabályok betartása mellett – kizárólag nem zárt légterű helyet lehet kijelölni és fenntartani a dohányzók számára.

Mengyi Roland és Stágel Bence a javaslat indoklásában úgy érvel: a jelenlegi szabályok szerint például vegyipari, olajipari vagy gyógyszeripari cégeknél is kötelezően nyílt légterű dohányzóhelyet kell kijelölni, ez azonban ellentétes a tűzvédelmi szabályokkal és a biztonsági követelményekkel. Csak technológiai területen kívül, azaz „kerítésen kívül” lehetne nyílt dohányzóhelyet kijelölni, ám ez a telephelyről történő kiléptetési-beléptetési, illetve munkaidő számítási okok miatt a megfelelő munkaszervezést ellehetetlenítené, ráadásul a kötött poszton dolgozók számára egyáltalán nem járható út – írták.

A képviselők úgy látják, a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken – a veszélyességi besorolás okán – a dohányzás kizárólag az épületeken belül, az arra kijelölt helyeken oldható meg biztonságosan, amelyen csak a biztonság rovására lehet változtatni.

A szabálytalan dohányzás veszélye miatt – szerintük – a teljes tiltás is nagyobb kockázatot jelent, mint a jelenleg működő, ellenőrzött, zárt dohányzóhelyek megtartása, és ezeknek a nemdohányzók védelmét is kellően garantáló kialakításának ellenőrzése.

Ezeken a munkahelyeken a nemdohányzók védelmét ugyanaz a biztonsági igény garantálja, amely a zárt dohányzóhely kialakítását is indokolja: azon alapvető biztonsági érdek, hogy a dohányzással járó valamennyi jelenséget az erre kijelölt zárt térben tartsa a munkáltató – fogalmaztak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő