Őssejt-labor nyílik Debrecenben

Őssejt laboratóriumot hoztak létre európai uniós támogatással a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében – jelentette be Szatmári István egyetemi adjunktus, projektgazda hétfőn sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a kísérleti állatok embrionális őssejtjeinek részletes tanulmányozását lehetővé tevő, illetve az emberi őssejtek tenyésztésének és elkülönítésének technikai hátterét megteremtő program az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, 777 millió forintos költségvetéssel valósult meg, amiből 600 millió forint az uniós támogatás, illetve a hazai társfinanszírozás.

Elmondta, hogy a gyógyításban ma is használnak szöveti őssejteket, de az igazi áttörést az embrionális őssejtek felhasználása jelenti majd, amelyhez szerinte még 5-10 év kutatómunka szükséges.

Elsőként olyan betegségek gyógyításában tudják majd alkalmazni az eljárást, amelyekhez viszonylag kevés őssejt kell. Ilyenek a szembetegségek, a diabétesz-kezelések, de az Egyesült Államokban már előrehaladott kísérletek folynak a gerincsérülések őssejtes kezelésére is – ismertette a kutató, aki maga is az USA-ból tért haza Debrecenbe, hogy a most kialakított korszerű őssejtkutató-központban folytassa külföldön megkezdett munkáját.

A programban részt vevő kutatók között egyébként nyolc olyan szakember van, aki a Debreceni Egyetem hívószavára tért haza, és itthon folytatja kutatásait.

A laboratóriumban olyan, önmagában 130 millió forintba kerülő, hat lézerrel felszerelt sejtszortírozót is üzembe helyeztek, amellyel nagy mennyiségben megvalósítható az őssejtek, illetve az ezekből létrehozott differenciálódott – például vérképző – sejtek azonosítása és elkülönítése – magyarázta Szatmári István.

Hirdetés