Újabb lakásvásárlásokat vizsgálnak a HM-nél

Újabb két gyanús lakásvásárlást vizsgálnak a Honvédelmi Minisztériumnál – mondta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága albizottságának csütörtöki ülésén.

Zámbori Mihály volt helyettes államtitkár és Gömbös János miniszteri biztos ingatlanvásárlásáról van szó – tette hozzá, megjegyezve: mindkét vezető Juhász Ferenc minisztersége alatt jutott lakáshoz. Az ülésre ismét meghívták Juhász Ferenc egykori honvédelmi minisztert, de nem jelent meg. Az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság a HM-et és a honvédséget érintő, nyilvánosságra került korrupciós ügyek hatásának vizsgálatára ült össze immár másodjára.

A tanácskozásra Juhász Ferenc mellett meghívták Oláh János dandártábornokot is, aki a HírTV szerint egy a HM-nél történt korrupciós ügyben tett beismerő vallomást, de a dandártábornok sem jelent meg az ülésen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés