Nem avat Hargitai Gyurcsánnyal

Hargitaival utólag közölték, hogy jön Újhelyi és Gyurcsány is, de elmegy...

A kampány talán legrendhagyóbb jelenete játszódott volna le szerdán. A baloldal jelöltje, Loschán Ferenc saját telephelyén ad át a mostani kormány alatt megvalósított, uniós pénzekből finanszírozott üzemcsarnokot. A kormányt Loschán legnagyobb ellenfele, a választókerület fideszes jelöltje, Hargitai János képviselte volna.

Olaszon igazi kis kampánydzsembori volt kilátásban, miután Loschán Ferenc, a baloldaliak térségbeli jelöltje nemcsak Hargitai Jánost hívta meg, hanem Gyurcsány Ferencet és Újhelyi Istvánt (MSZP, országgyűlési alelnök) is. A felek egy, a jelenlegi kormány által támogatott, mostanában elkészült uniós beruházás átadásán találkozhatta volna. A részvevőknek egyszerre kell majd méltatniuk és szidniuk a kormány teljesítményét – hiszen kampány van. Ráadásul annak kellene szidnia, aki nyert és fejlesztett, munkahelyeket teremtve ezzel.

Hargitai János – aki nemcsak a jobboldali képviselőjelölt a körzetben, hanem baranyai kormánymegbízott is – azt mondja, Loschán kereste meg, mint a kormány képviselőjét, hogy avassa fel vele a csarnokot.  Ugyanis uniós előírás, hogy ezt meg kell tenni.

– Igent mondtam, hogy elmegyek, mint kormánymegbízott, így ez nem érinti a kampányt – vélte Hargitai. Azt ugyanakkor csak később tudta meg, hogy Újhelyi is ott lesz az avatón. – Ezt még megértettem, hiszen ő az egyetlen szocialista, akinek közfunkciója van. A hétfői meghívón szembesültem viszont azzal, hogy Loschán Gyurcsányt is meghívta – mondta el lapunknak Hargitai, aki komoly dilemma előtt áll.

Hargitaival utólag közölték, hogy jön Újhelyi és Gyurcsány is, de elmegy...
Hargitai és Loschán harcol a mohácsi körzetért. Most együtt avatnak.

Loschán Ferencet is kerestük azzal, hogy mondja el, miért hívta el egyszerre Hargitait, Gyurcsányt és Újhelyit, nem tart-e attól, hogy kampányeseménnyé válik az avatás  Gyurcsány Ferenc jelenléte miatt és hogyan fog – mint képviselőjelölt és az üzem gazdája – egyszerre kritikát és dicséretet megfogalmazni a jelenlegi kabinetről?

Levelében azt írta nekünk, az üzleti világban nincsenek ellenségek, csak ellenfelek, s ezt szeretné meghonosítani a politikában is. Közlése szerint a Demokratikus Koalíció, amely felkérte a választáson való indulásra elkötelezett abban, hogy olyan politikai, etnikai és vallási hovatartozással fogadjuk el az embereket, ahogy vannak. “Az, hogy jobboldali vetélytársam és baloldali politikusokat egyaránt meghívtam a rendezvényre, ebben a meggyőződésben gyökerezik” – mondta, hozzátéve ugyanakkor: ellenzéki politikusként fenntartja magának a jogot, hogy kritikával illesse a kormányt.

FRISSÍTÉS (21:02)

Kedden este jött  a hír, hogy Hargitai János mégis lemondta a programot, mert nem kíván részt venni az előjelek alapján kampányszerűvé váló eseményen.

Hirdetés

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. 1000 éve ílyenek vagyunk.Széthúzás,széthúzás hátán,és még arról harsognak,hogy fogjunk össze!Nem magyarkodni kell,hanem embernek lenni.Undorító!

  2. Hát te elhiszed , hogy a Furmány üzletemberként került a parlamentbe ?
    Lakatosfeldolgozó vagy hentesműhely lesz avatva ?
    Aki nem értené az nézzen vissza híreket…..

  3. Pedig szép lett volna a nagynyárádi tanácstitkár elvtársat a kisz titkár elvtárssal együtt látni. Egy a multjuk…

  4. Kedves Laszlo remelhetoleg a balvanyai bortonbe fognak vonulni 2/3-ad aranyban. Nekem ugyanis nagyon hianyzik az ellopott nyugdij befizetesem, hianyzik az egymillio uj munkahely, hianyzik a takarekpenztar szfera, a benzinkuton vagy kozertben kaphato dohany aru es sorolhatnam…az mszmp kisz aktivista miniszterelnoke a vagyonat politikuskent szedte ossze mig Gyurcsany ugyanezt uzletemberkent aztan miniszterelnok lett…remelem hamarosan felebred on is csipkerozsika almabol 🙂

  5. Nagyon helyes, hogy lemondta. Gyurcsánnyal már a csalással megnyert 2006-os választás óta így kellene bánnia mindenkinek. Mindenhol ahová megy csak néhány megtévedt embernek kellene fogadni és nem a média sortüzének. Egy politikai hulla lenne már régen. Ehelyett minden hírek, híradó vele van tele.

    Ha én politikus, vagy újságíró lennék, biztos, hogy semmilyen körülmények között nem vennék részt, nem tudósítanék, olyan eseményen, ahol ő megjelenik és a nevét sem írnám ki soha.

    A legnagyobb szégyen, hogy ezek után ő van a 3. helyen a baloldal listáján. Ezzel meg is ágyaztak egy újabb Fidesz kétharmadnak és egy erősebb Jobbikos képviseletnek.

Comments are closed.