6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapVálasztás 2014Szili Katalin: más az utunk, mint a "balliberális érdekszövetségnek"

Szili Katalin: más az utunk, mint a „balliberális érdekszövetségnek”

Karriervágyból elkövetett balliberális érdekszövetségnek nevezte a „kormányváltó erőt” a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnöke a nagykátai piac bejáratánál tartott kitelepülésükön csütörtök délelőtt.

Szili Katalin azt mondta az MTI-nek, hogy egykori pártjával, az MSZP-vel, illetve a szerinte baloldalinak nem nevezhető ötpárti összefogással ma már semmilyen kapcsolata nincs. „Nincs közös utunk, s teljesen más a programunk” – nyomatékosította.

Szerinte a KTI az a párt, amely új erőként a baloldalt képviseli, s egészen más rétegeket szólít meg, mint a balliberális összefogás.

Szili Katalin pártja legfontosabb céljának a parlamentbe való bejutást nevezte, illetve azt, hogy az 57 körzetben, illetve a listán indított, 30 százalékban női jelöltjeik közül minél többet támogassanak a választók. „Az emberek elvesztették a biztonságérzetüket, s ezt egy nő nemcsak a családban, hanem a társadalom egészében is jobban vissza tudja adni, mint egy férfi” – érvelt.

A KTI elnöke pártja programjából az oktatásban és az egészségügyben tapasztalt problémák mielőbbi megoldását emelte ki. Hangsúlyozta, itt lenne az ideje a nagy elosztó rendszereket illetően egy társadalmi közmegegyezésnek „25 évre visszamenőleg”.

A politikus azt mondta, igyekszik minél több választóval személyesen is találkozni, s a választókerületek elsősorban női képviselőjelöltjeit „megtámogatni”. Az emberekkel való beszélgetések során eddig csak pozitív tapasztalatokat szerzett, „bár észrevehetően nagyfokú az apátia”; mindenkit arra kapacitál, hogy nem morogni, hanem változtatni kell – közölte Szili Katalin.

Szerinte a programmal rendelkező indulók listavezetői vitájának sokkal több értelme lenne, mint egy Orbán-Mesterházy vitának.

A nagykátai kitelepülésen bemutatkozott a 9-es választókerület KTI-s országgyűlési képviselőjelöltje, a hat gyermeket nevelő, egészségügyben dolgozó Sárköziné Juhász Gyöngyi is, aki az egészségügy jobbítását és a nevelőszülők státuszának rendezését nevezte szívügyének.

Előző cikk
Következő cikk
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő