Hirdetés

A Megyeri úti fejlesztéssel nemsokára összefüggővé válik a pécsi kerékpárút-hálózat. Ennek apropóján néhány rövid szemléletformáló cikk keretében foglalkozunk a biciklizés előnyeivel, valamint adunk néhány praktikus bringás tippet is kezdőknek. A következőkben a biztonság lesz a téma.

Mint ismert, júliusban kezdődtek meg a Megyeri úti fejlesztés kivitelezési munkálatai. Ahogy azt többször megírtuk, a nagyszabású beruházás során Pécs kerékpárút-hálózata bővül az Expo Center és a Verseny utca között, a Verseny utcában, valamint a Verseny utca és a Szigeti út között, a Megyeri úton pedig megújul az úttest és a járdák is.

A munka ütemterv szerint halad, ami azt jelenti, hogy a kivitelező előreláthatóan tudja tartani a november 30-ai határidőt, ezután indulhat a műszaki átadás szakasza. A Megyeri úti fejlesztéssel összefüggővé válik a pécsi kerékpárút-hálózat, miután ugyanis elkészül, gyakorlatilag a Budai vámtól Patacsig, vagy akár Kertvárosig is kerékpárúton tekerhetnek majd a pécsiek.

Amennyire fontos, hogy elkészüljön a Megyeri úti bringaút, annyira fontos a kerékpározással kapcsolatos szemléletformálás is, ezért néhány rövid cikk keretében foglalkozunk a biciklizés előnyeivel, érintve többek között a biztonság, az egészségmegőrzés, a kerékpárvásárlás és karbantartás témáit.

Korábban szó volt már arról, hogy miért érdemes elkezdeni biciklizni, hogy miként válaszunk kerékpárt, és hogyan érdemes azt karbantartani, most pedig a Magyar Kerékpárosklub cikke alapján összegezzük, hogy miért fontos a láthatósági mellény és a sisak.  

  • Mindenképp legyen a biciklinken macskaszem (elöl fehér, hátul piros), a kerekeken küllőprizma és az abroncson reflexcsík, elöl és hátul pedig már szürkülettől érdemes villogót vagy lámpát használni. Sötétben a világítás nélküli biciklis láthatatlan!
  • Olyan villogókat szerezzünk be, amelyek könnyen le- és felszerelhetők a kerékpárra (ezeket tartsuk is magunknál, ne adjunk esélyt a villogótolvajoknak).
  • A lámpákat minden útra vigyük magunkkal, előfordulhat ugyanis, hogy ránk sötétedik.
  • Az elemes lámpák könnyen lemerülnek, ezért mindig ellenőrizzük a fényerejüket indulás előtt. A LED-es villogók azonban akár több hónapot is kibírnak elemcsere nélkül.
  • A fényvisszaverő mellény (vagy ruha) használata lakott területen kívül sötétedés után vagy rossz látási viszonyok közt kötelező.
  • Az útra világítsunk, ne a szembejövők szemébe!
  • A bukósisak használata csak egyetlen esetben kötelező: ha lakott területen kívül 40 km/h feletti sebességgel haladunk. Ezt leszámítva mindenkinek a saját döntése a sisakviselés.
  • Az olcsóbb sisakok is ugyanúgy védik a fejünket, de kényelem szempontjából nem mindegy többek között, hogy milyen nehéz a fejvédő, mennyire állítható, illetve, hogy hány szellőzőnyílása van, Ezért vásárláskor mindenféleképpen próbáljuk fel őket.

A „TOP-6.4.1-16-PC1-2022-00004 Megyeri út fejlesztése II. ütem” című projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában valósul meg.

Hirdetés