Hirdetés

A HungAIRy Life integrált projekt keretén belül most az újrapapír előnyeit mutatjuk be, hiszen március elseje világszerte az Újrapapír Napja.

Közismert, hogy a hulladékok szelektív gyűjtésével jelentős energiát takarítunk meg, ráadásul környezetkímélő módon. A következő lépések azonban már nem annyira egyértelműek, hiszen abba már nem mindig gondolunk bele, hogy mi lesz a szétválogatott hulladékkal: például hogyan kerülnek vissza a polcokra újrahasznosított termékekként? Az ugyanis nem elég, ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot: érdemes lenne azokat a termékeket is előnyben részesíteni, amelyek a szelektív hulladékgyűjtést követő újrahasznosításból keletkeznek. Ilyen például az újrapapír is, ami a papírhulladékból készült papír.

Az újrapapírnak világnapja is van: március 1.

Az Újrapapír Napját a Humusz Szövetség indította el 2006-ban, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a pazarló papírfogyasztására, valamint a papírhulladék újrahasznosításának fontosságára.

A Humusz Szövetség honlapján található információk nagyon szemléletesek: egy tonna papír újrahasznosításával 31 fa kivágása kerülhető el, továbbá 4000 kWh energia, 270 liter kőolaj és 26.000 liter víz takarítható meg, valamint 3,5 köbméternyi hely marad szabadon a hulladéklerakókon. A világon évente több mint 300 millió tonna, azaz fejenként átlagosan 48–50 kilogramm papírt használunk fel. Magyarországon az egy főre eső éves papírfogyasztás 60-70 kilogramm. Az újrahasznosított papír a hagyományos, famentes papírhoz képest 65 százalékos energia megtakarítást eredményez, 35 százalékkal csökkenti a vízszennyezést és 74 százalékkal a levegőszennyezést.

Tehát a legfontosabb érv az újrapapír mellett az, hogy használatukkal lassítjuk a globális felmelegedést.

A fák ugyanis – mint ismert – megkötik a légkört melegítő szén-dioxidot, a levegőt szennyező káros anyagokat, valamint oxigént termelnek, párásítanak, árnyékot adnak. Évente több mint 15 milliárd fával csökken a Föld erdőállománya, és ennek közel 20 százalékáért a papírgyártás a felelős. Mivel a papír akár 5-10-szer is újrahasznosítható, az újrapapír gyártásával is mérsékelhető lenne az erdőpusztítás is.

Két fő típusa létezik az újrapapírnak, ezeket érdemes kicsit részletesebben is bemutatni. Az ismertebb típus az úgynevezett szürkepapír, amelyet papírhulladék pépesítésével állítanak elő. A színét a vízben nem oldódó festékanyagok adják. A másik főtípus az újrahasznosított papír, amely abban különbözik a szürkepapírtól, hogy színtelenítik. Ez a színtelenítés viszont vegyszeres kezeléssel jár, ami terheli a környezetet (ettől még környezetbarátabb megoldás a hagyományos papírnál). Magyarul: a fehér papír semmivel sem tisztább a szürkés árnyalatúnál.

Újrapapírból rengeteg papírtermék készül: többek között csomagolópapír, újságpapír, háztartási és higiéniai papírok, újság és könyvpapír, tojástartó, papírtáska, valamint irodai papír. Ha tehát figyelünk arra, hogy lehetőleg újrapapírból készült termékeket használjunk, azzal rengeteget tehetünk környezetünkért.

Néhány jó tanács

• Használjunk kevesebb hagyományos papírt, új papír helyett vegyünk újrahasznosítottat.
• Keressük az újrapapírból készült füzeteket, mappákat, rajzlapokat, könyveket.
• A lejárt határidőnaplók, félig betelt füzetek üres oldalai kiválóan használhatók például jegyzetelésre, rajzolásra, stb.
• Papírhulladék gyűjtésére rendszeresítsünk külön tárolót.
• Kerüljük a papírtörlőt. Amikor lehet, használjunk konyharuhát.
• A papír, újrapapír mindkét oldalát használjuk, mielőtt a szelektív gyűjtőbe dobjuk.
• Csak annyit nyomtassunk, amennyit feltétlenül szükséges.
• Ha nem muszáj, ne használjunk papírt, inkább küldjünk e-mailt (amit feleslegesen ne nyomtassunk ki).

A LIFE IP HUNGAIRY (LIFE17 IPE/HU/000017) projekt az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósul meg.

Hirdetés