Jön, jön, jön: nemsokára elérhetőek lesznek Pécsett az e-biciklik

Végre itt a tavasz, lehet már biciklivel közlekedni. A bringa egészséges, környezetkímélő és szinte bárhol lehet vele parkolni. Pécsett az idei évben az eddigieknél is jobban kedveznek majd a bringázni vágyóknak, hiszen elindul a várva várt e-közbringarendszer. De hogy is fognak működni a különleges kerékpárok? Utánajártunk.  

hirdetés

Az pécsi önkormányzat a „pécsi kerékpár” szóösszetételből született PécsiKe elnevezésű e-közbringaprojekt keretében 7 állomást alakít ki, melyek összesen 107, a kerékpár biztonságos rögzítéséért felelő dokkolót tartalmaznak. Minden állomáson átlagosan 10-10 kerékpárt helyeznek ki.

Mit kell tudni az e-kerékpárokról? 

Az elektromos kerékpár akkumulátora a vázban van elrejtve, csak speciális szerszámmal szerelhető ki, teljesítménye körülbelül 60 kilométernyi út megtételére elegendő egy töltéssel. A biciklik kölcsönzésének maximális időtartama alkalmanként 10 óra és kizárólag Pécs közigazgatási területén belül használhatók.

A PécsiKe pedelec (Pedal-Electric-Cycle) típusú kerékpár, tehát elektromos rásegítésű kerékpárról van szó: van villanymotorja, de csak a pedál tekerésével lép működésbe.

A kerékpár erős, strapabíró, alacsony átlépésű vázzal szerelt, a kereskedelemben kapható kerékpároktól könnyen megkülönböztethető, kötőelemei speciálisak, csak a hozzájuk tervezett szerszámokkal szedhető szét roncsolás mentesen. A kerékpár unisex kialakítású, nyeregmagassága szabadon állítható, de nem vehető ki a speciális megoldásnak köszönhetően. Első és hátsó világítással szerelt. A váltást agyváltó biztosítja. A kerékpár kiegészítőzárral is fel van szerelve.

A bicikli kézi erővel a dokkolóból nem kiszakítható, mert nagy teherbírású mágneszár van beleépítve. Maga a dokkolás a kerékpárok homlokcsövére szerelt speciális csappal történik. A dokkolóban van továbbá egy RFID-olvasó, mely a kerékpárcsapban lévő chip kiolvasásával azonosítja a kerékpárt.

Hogyan kölcsönözhető a PécsiKe bringa? 

Kölcsönzésre a rendszeres felhasználóknak a PécsiKe kártyával, alkalmi használatba vevőknek regisztráció után SMS-ben kapott PIN-kód segítségével van lehetősége. Az alkalmi felhasználóknak (például turisták) a honlapon, a kölcsönző állomásoknál, vagy a kártyaértékesítő helyeken regisztrálniuk szükséges. A regisztráció során megadott mobilszámra 8 számjegyű PIN-kódot küld a rendszer SMS-ben, mely a továbbiakban a használatba vevő azonosítására szolgál.

A regisztráció után a kerékpárkölcsönzéshez a PécsiKe rendszerhez való hozzáférést biztosító jegyet kell váltani, melyet szintén meg lehet tenni a weboldalon, illetve a telepített bankkártya-elfogadóval és regisztrációs lehetőséggel rendelkező PécsiKe kölcsönzőállomások vezérlő oszlopánál bankkártya használatával.

Kölcsönzést végül regisztráció és jegyvásárlás után tudunk kezdeményezni. A vezérlőoszlopon a „Kölcsönzés PIN-kóddal” menüpont kiválasztása után meg kell adni a 8 számjegyből álló kódot, majd ennek elfogadása után meg kell adni a kiválasztott kerékpár sorszámát. Ezt a dokkolóról tudjuk leolvasni. Ezután a kiválasztott dokkoló hanggal és villogó fénnyel jelzi, hogy a kerékpár kihúzható a dokkolóból. A fényjelzés 20 másodpercig villog, mely idő alatt a kerékpár használatba vehető.

A dokkolókon kívül minden állomáson 1-1 felhasználóbarát terminált találunk, mely közvetlen kapcsolatban áll a diszpécserközponttal, és jelzi a kölcsönzés kezdetét és végét, illetve a kikölcsönzött kerékpár sorszámát és a felhasználó adatait.

A terminálon továbbá le lehet kérdezni az aktuális egyenleget, lehet látni a kártya érvényességi idejét, a legutóbbi négy utazás adatait, valamint, hogy milyen kódú kerékpárt kölcsönöztünk ki.

A cikk a TOP-6.4.1-15-PC1-2016-00001 azonosítószámú, E-közbringa rendszer kialakítása I. ütem című projekthez kapcsolódó szemléletformálási kampány keretében készült. 

Hirdetés