Idén a PécsZoo a korábbiakkal ellentétben két egymást követő este is megrendezi az Állatkertek Éjszakáját. Az év legjobban várt állatkerti eseménye minden eddiginél színesebb és látványosabb programokat ígér, a két napnak köszönhetően pedig az is eljuthat az eseményre, akinek korábban még nem volt rá lehetősége.

A Pécsi Állatkert minden évben csatlakozik az Állatkertek Éjszakája elnevezésű országos akcióhoz. Nincs ez másképp idén sem, azonban a korábbi évektől eltérően most két egymást követő este rendezik meg ugyanazt a programot.

A szervezők célja, hogy minél többen látogathassanak el úgy erre a különleges eseményre, hogy közben az állatkert befogadóképességének határait se kelljen feszegetni. A korábbi évektől eltérően idén már elővételes jegy váltására is lehetőség van, melyet 10% kedvezménnyel az állatkert pénztárában vagy a Pécs Pontban (Pécs, Széchenyi tér 1.) lehet megvásárolni. Az ezekkel a belépőkkel érkező látogatók számára a szervezők külön bejáratot biztosítanak. A helyszínen teljes áron lehet belépőt váltani.

A rendezvény remek alakalom arra, hogy a rejtőzködő, éjszaka aktív állatokat akció közben figyeljék meg a látogatók! A 17 órától 23 óráig tartó program során 30 percenként látványetetéseket rendeznek, így lehetőség lesz megnézni többek közt a szirticápát, nagymacskákat, medvét, majmokat, fókákat, rókát, borzokat, mosómedvéket és még számos állatot táplálékszerzés közben. A látványetetés egy vad találkozás is, hiszen ilyenkor a látogatók is bekapcsolódnak az etetésekbe, illetve a gondozók is bemutatják az adott állatot.

Az est folyamán változatos programok teszik színesebbé az élményt! Lesz tűzzsonglőr-bemutató, bátorságpróba, csillagászati bemutató távcsöves megfigyeléssel, gyermekkoncert és zenés színház, éjszakai varázsóra, madarászbemutató, retró mesemozi, vezetett túra és még sok izgalmas program. A rendezvény ideje alatt a Dömörkapu és az Állatkert közt közlekedő kisvasút használata ingyenes!

A rendezvény két napján a Tüke Busz mentesítő járatokat biztosít, így az alábbi járatok esetében két autóbusz fog közlekedni egy időben:
Augusztus 31-én:
34-es: 16.35, 17.35, 18.45, 19.45, 20.45, 21.45, 22.45
35-ös: 17.05, 18.05
Szeptember 1-jén:
34-es: 16.35
35-ös: 17.35
34Y: 18.45, 19.45, 20.45, 21.45, 22.45

Az Állatkertek Éjszakája program elérhető ezen az oldalon, valamint a Pécsi Állatkert Facebook-oldalán.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés