A nagy hőség nem csak minket visel meg, a pécsi állatkert lakóinak is sok nehéz percet okoz. Szerencsére azért a mecseki fák árnyéka sokat jelent nekik és a dolgozók is szívükön viselik a sorsukat.

Andricz Bertold, a Pécsi Állatkert szakmai igazgatóhelyettese elmondta, az állatkert olyan szempontból szerencsés helyzetben van, hogy a hegyoldalban jobban jár a levegő, az éves középhőmérséklet átlaga másfél fokkal alacsonyabb a városban lévőnél és több az árnyék – bár az átépítés kapcsán ez utóbbi kicsit ritkult.

A vízilovak medencéjét gyakran frissítik

– A szokásos rutinintézkedések lépnek életbe ilyenkor. Kevésbé korlátozzuk őket a mozgásukban, a belső szállásokat is megnyitjuk nekik, ahová vissza tudnak vonulni. A kifutókat folyamatosan locsoljuk, a futómadarakat slaggal is, akik teljesen odavannak ezért. Ahol pedig medence van, ott naponta többször cseréljük a vizet. És persze lédús takarmánnyal látjuk el őket – mondta.

Elárulta, legkevésbé az amerikai bölény szereti ezt a hőséget, rá fokozottan kell figyelni.

A bölény elég nehezen viseli a meleget

A nagy meleg ellenére egyébként jobbára ugyanúgy kint vannak az állatok, csak sokkal kevesebbet mozognak.

Vannak, akik jeges tortával vészelik át a meleget!

Képek forrása: Pécsi Állatkert

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés