6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálEsti családos izgalmak

Esti családos izgalmak

Rázga Miklós színházigazgató és Páva Zsolt polgármester jelentette be, hogy idén is megrendezi a város a II. Pécsi Családi Színházi Fesztivált. A rendezvényt a POSzT felvezetéseként május 27. és június 2. között rendezi meg a Pécsi Nemzeti Színház.

Páva Zsolt a program bemutatásakor elmondta, Pécs mint a kultúra városa, az itt működő művészeti intézmények folyamatosan törekednek arra, hogy minden korosztályt bevonjanak a programokba. Ennek részeként hívták életre tavaly a családi színházi fesztivált is.

Rázga Miklós a tájékoztatón elmondta: az első fesztivál a vártnál is nagyobb sikert hozott tavaly, hiszen az előadások telt házasok voltak, esetenként még pótszékeket is be kellett tenni, összesen 4 ezer nézőt látott vendégül a teátrum.

Páva Zsolt, Rázga Miklós, Stenczer Béla, Kőhalmi Andrea 006

Az idei színházi előadások klasszikus és kortárs irodalmi művek – regények – feldolgozásával, vagy drámák adaptálásával jöttek létre.

– Reményeink szerint apasztjuk a más, műveltséget nem nyújtó elfoglaltságokra szánt időt, egyben inspiráljuk is az embereket a felhasznált irodalmi művek és talán más könyvek elolvasására is – vélekedett Rázga.

Mint mondta, nívós előadásokat hívtak meg, amit a felnőtt családtagok is szívesen megnéznek, így a fesztivál szolgálja azt a fontos szempontot, hogy a családok apraja-nagyja együtt töltse a szabadidőt, együtt művelődjön, megosztva-megbeszélve az így szerzett élményeket.

Ahogy a tavalyi évben, úgy a II. Pécsi Családi Színházi Fesztiválra kerülő előadások válogatásánál is alapkövetelmény volt – és csak az egyetlen szempont – hogy a meghívandó előadás sikeres legyen ott, ahol bemutatták.

– Nem kértünk fel szakmai közreműködőket a válogatáshoz, nem támaszkodtunk hivatásos kritikusok véleményére. Csak a cél számított: nagyon jó előadásokból megrendezi egy fesztivált, amit együtt élvezhetnek a családok, szülők és gyermekek közösen – magyarázta a direktor.

A részletek elérhetőek a színház honlapján.

[box title=”A II. Pécsi Családi Színházi Fesztivál programja: ” box_color=”#cc4b29″]Pécsi Balett: Diótörő
Veszprémi Petőfi Színház: Légy jó mindhalálig
Miskolci Nemzeti Színház: A négyszögletű kerek erdő
Pécsi Nemzeti Színház: A kőszívű ember fiai
Csiky Gergely Színház, Kaposvár: Világszép Nádszálkisasszony
Örkény Színház, Budapest: Csoda és Kósza
Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg: Emil és a detektívek
Pécsi Nemzeti Színház: Ágacska
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza: Csalóka Péter
Szegedi Nemzeti Színház: Mátyás mesék
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár: Kincsek szigete
Békéscsabai Jókai Színház: Nyolckor a bárkán
Kecskeméti Katona József Színház: MacVedel, a kalózkísértet
PTE Táncegyüttes: Meseszép[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő