20 milliárdos 100 évre szóló fejlesztés a pécsi vízszolgáltatónál!

Hirdetés

A Tettye Forrásház közel 20 milliárdos fejlesztést indított el, melynek részeként idén márciusban Pécs szennyvíztisztító telepén is megkezdődhettek a munkálatok. A beruházásnak köszönhetően az egész telep megújul, jelenleg egy teljesen új biológiai műtárgy kivitelezése zajlik, de új rácsgépház, homokfogó és előülepítő is könnyíti majd a város használt vizének tisztítását. A KEHOP projektben megvalósuló beruházásnak köszönhetően az elkövetkezendő 50-100 évre korszerű lesz Pécs szennyvízkezelése.
– A magyar városok közül Pécsett harmadikként, 1892-ben indult a modern víziközmű-szolgáltatás. Ebből az elmúlt 127 évből évtizedek teltek el azzal, hogy az aktuális városvezetés nem gondoskodott kellőképpen a korszerűsítésről. Szerencsére az elmúlt években olyan döntéseket sikerült hoznunk, és olyan szakmai munkát végeztünk, amivel meg tudjuk alapozni további 50-100 évre a város víziközműrendszerét – emelte ki a csütörtöki sajtóbejáráson Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója.

Hangsúlyozta, hogy az idén kezdődött pécsi víziközmű-fejlesztés olyan mértékű, melyre még nem volt példa a pécsi közművek 127 éves fennállása óta, sőt, Budapest után a nagyvárosok között ez az elmúlt időszak legnagyobb víziközmű-beruházása. Sándor Zsolt emlékeztetett csütörtökön, hogy a jelenlegi munkálatoknak köszönhetően a város szennyvízelvezetése is javul, valamint megteremti a város gazdasági fejlődéshez elengedhetetlen infrastrukturális hátterét.

Decsi István, Pécs alpolgármestere hozzátette a sajtóbejáráson, hogy a város évek óta tudatosan nagy hangsúlyt, és forrásokat fordít arra, hogy biztosítsa a biztonságos víziközmű-szolgáltatást.

– A szennyvíztisztító megújítása a következő 50-100 évre biztosítani fogja Pécsnek a korszerű és biztonságos szennyvízelvezetést, de növeli a gazdaság fejlődéséhez szükséges kapacitást. Ez elősegíti, hogy minél több befektető, illetve lakos válassza Pécset hosszú távon – emelte ki az alpolgármester. Hozzátette, hogy ebbe a folyamatba illik bele a biogázerőmű megépítése, melynek segítségével a telep működéséhez szükséges energia is már megoldott.

Ludvig Csaba, a Strabag Építőipari Zrt. projektvezetője arról tájékoztatott az eseményen, hogy jelenleg egy 2100 négyzetméter alapterületű, 6 méter mélységű biológiai műtárgy készül, mely a kapacitásbővítés jelentős alappillére lesz.

– Egy hosszabb engedélyeztetési eljárást követően idén márciusban kezdődhettek meg a munkálatok a szennyvíztisztító telepen. Az üzem folyamatos fenntartása mellett jelenleg a biológiai medence kivitelezése zajlik, melynek befejeztével a többi műtárgy kivitelezését is megkezdhetjük – mondta el a projektvezető.

Hozzátette: egy teljesen új mechanikai tisztítási vonal valósul meg: egy új rácsgépház, homokfogó műtárgy, és előülepítő vonal épül a telepen. Mindezeknek alapterülete 3000 négyzetméter, tehát összesen durván 5000 négyzetméteren zajlanak majd a munkálatok az elkövetkezendő pár évben.

Sándor Zsolt hozzátette: az elkövetkező években a városi hálózaton tervezett – elsősorban a legsürgetőbb vezetékcseréket célzó – további beruházások értéke 12 milliárd forintos nagyságrendű, amiből 1,5 milliárdos munka meg is valósult már 2019-ben. Az elkövetkező 3-4 évben tervezik 9-10 milliárd forintos hálózati munkának az elkészítését.

Hirdetés