Hirdetés

Akárcsak a középdöntőben, a 200 pillangó fináléjában is nagyot hajrázott Kenderesi Tamás, aki végül csupán egy hajszállal (7 századdal) maradt le a dobogóról. Milák Kristóf imponáló magabiztossággal nyerte meg első olimpiai bajnoki címét.

A férfiak 200 méteres pillangóúszásának döntője előtt azt biztosra lehetett venni, hogy a világcsúcstartó Milák Kristóf nyerni fog – és így is lett. Bár az első 100-on még csak a harmadik helyen állt a fiatal magyar, jött a táv második fele, és szokása szerint begyújtotta a rakétákat. Úgy begyújtotta, hogy kis túlzással állva hagyta a mezőnyt, és végül olimpiai csúccsal, 1:51.25-ös idővel lett aranyérmes.

Miközben pedig Milák hozta a papírformát, a második 100-on bizony a pécsi Kenderesi Tamásért is egyre jobban izgulhattunk. A középdöntőben parádés hajrát bemutató úszó ugyanis hasonló taktikát alkalmazott a fináléban is. A PSN Zrt. versenyzője annyiban mégis megújult kicsit, hogy most az első két hosszon is többet adott ki magából. Amikor Milák már célba csapott, azt figyelhettük, hogy Kenderesi hatalmas csatában van a harmadik helyért az olasz Frederico Burdissoval – és ha nem 200, hanem 202 méteres pillangóúszást rendeznének az olimpián, Rio után meg is lett volna a második bronzérme a pécsi úszónak, így azonban egy tempónyi különbség maradt a végére az olasz javára. Mindössze 7 századmásodperccel, ha hamarabb ért be Burdisso, így Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.

Férfi 200 pillangó, döntő
1. Milák Kristóf (magyar) – 1:51.25 – olimpiai csúcs
2. Honda Tomoru (japán) – 1:53.73
3. Frederico Burdisso (olasz) – 1:54.45
4. Kenderesi Tamás (magyar) – 1:54.52

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Hirdetés