Hirdetés

Ma reggel megérkezett Budapestre Ferenc pápa. A 84 éves egyházfőnek sűrű a programja, ugyanis a reggeli érkezés után, kicsivel délután 3 óra előtt már repül is tovább Pozsonyba.

A Liszt Ferenc Repülőtéren Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnökhelyettes, és Erdő Péter bíboros fogadta a katolikus egyház fejét. Érkezése után a pápa arról beszélt, örül, hogy Isten igéjét hozhatja magával a rá váróknak.

A reptérről azonnal a Szépművészeti Múzeumba vitte a pápamobil az egyházfőt, ahol Áder János köztársasági elnök, és Orbán Viktor miniszterelnök fogadta, majd ugyanitt találkozott a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsával. Ferenc pápa beszédet is mondott, amelyben úgy fogalmazott:

„Azon kell együtt dolgozni, hogy a gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt”

Itt konkrétan az antiszemitizmus veszélyére gondolt, amely szerinte még mindig jelen van Európában, és világ más részein is.

Ezt követően a pápa a Hősök tere felé indult, ahol az 52. Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét fogja celebrálni.

14:30-kor a Liszt Ferenc Repülőtéren búcsúceremónia keretében köszönik meg Ferenc pápa látogatását, akinek a repülőgépe a tervek szerint 14:40-kor száll fel, és megy tovább Pozsonyba.

Orbán Viktor közösségi oldalán közben megjelent, hogy mit kért a miniszterelnök a szentatyától: „Arra kértem Ferenc pápát, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot.”

A 444.hu tudósításából az is kiderült, hogy a katolikus egyházfő nem hazudtolta meg magát, ugyanis Budapestre érkezése után rögtön egy viccel indított, amely így hangzott:

„Miért fogunk magyarul beszélni a mennyországban? Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni!”

Fotó: Ajpek Orsi / Telex

 

Hirdetés