Pécsi Közösségi Alapítvány: az adománygyűjtésekben részt vevők igazi közösséggé kovácsolódnak

Hirdetés

Pécsi Közösségi Alapítvány (PKA) két nagy adománygyűjtő eseményt szervez évek óta a városban: ezek a Swimathon és az Élő Adás, melyek meghatározók az alapítvány életében, hiszen igazi társadalmi összefogást eredményeznek. Hogy a jövőben miként járulnak majd hozzá a pécsiek támogatókultúrájának további fellendítéséhez, azt a szervezet igazgatója, Parag Csilla osztotta meg velünk. 

– Az alapvető különbség a két rendezvény között, hogy a Swimathon követes gyűjtés, ahol a kezdeményezés mellé álló személyek a legfontosabbak a siker szempontjából, míg az Élő Adásnál inkább a támogatni kívánt ügyek vannak fókuszban. Ez utóbbiból már hármat, előbbiből pedig kettőt szerveztünk idáig. Szeretnénk az eddigi tapasztalatok után levonni a tanulságokat, mindig átbeszéljük a résztvevőkkel és szervezőkkel, hogy miben tudunk még fejlődni és egyre professzionálisabbá tenni a programokat, illetve még nagyobb sikereket elérni az adománygyűjtésben. Az egyik ilyen észrevétel szerint

komoly feladat a csapatokat felkészíteni arra, hogy képesek legyenek az ilyen jótékonysági kezdeményezéseken megjelenni,

ezért mi minden segítséget megpróbálunk ehhez megadni, hisz sok feladat hárul rájuk: a közösségi tudásmegosztás érdekében hoztuk létre négy éve a Szomszédság Akadémiát, ahol például olyan témákat dolgozunk fel, mint az alapvető pénzügyi ismeretek, vagy az, hogy miképpen erősíthető az önkéntesbázis – mondta el Parag Csilla.

Az idei Swimathonnal kapcsolatban kiemelte, tavalyhoz képest az változott, hogy a Pécsi Közösségi Alapítvány is saját csapatot indított a program megszervezése mellett, méghozzá a működésükre gyűjtöttek támogatást. A kezdeményezésnek egyébként már lezajlott a jó hangulatú zárórendezvénye, de október végéig még várják a támogatásokat. Eddig közel 5 millió forint jött össze a hat nemes célért kampányoló csapatoknak és persze a körülbelül 500 – természetesen nem csak pécsi – adományozónak hála, ami rekordnak számít a PKA eddigi sikerei között is.

Parag Csilla hangsúlyozta, nagyon szép példák vannak Pécsett az adományozási kultúrára:

[su_quote]a Rotary Club már 30 éve jótékonykodik, de a Nevetnikék Alapítványt is említhetném, és sok másik szervezetet. Amit mi a jótékonysági rendezvényeken tapasztalunk az az, hogy csodálatos kapcsolatok alakulnak ki, és ami nagyon fontos: közvetlen a kommunikáció támogató és támogatott között például az Élő Adáson. Vagyis akik részt vesznek, meg tudják tapasztalni, hogy egy közösség részévé válnak. [/su_quote]

Hozzátette, a közösségi alapítványok mozgalma hazánkban eddig nem volt olyan elterjedt, mint máshol a világban, de most azt látják, hogy egyre több magyar városban hoznak létre ilyen csoportot, ami nagyon pozitív elmozdulás.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a világjárvány kitörésekor adománygyűjtő színházi estek szervezésébe kezdtek, amit most is folytatni szeretnének, a következő előadást várhatóan novemberben nézhetik meg a jótékony érdeklődők. Végül elmondta, nemrég az eddig meglévő tematikus alapok (a Szomszédság Ereje Alap, a Pécs Jövője Alap és a Pécsi Közösségi Alapítvány 100 Barátja Alap) mellett idén indult az idén fiatalon elhunyt dr. Lénárd Kata szellemisége előtt tisztelgő emlékalap is, melyet barátai kezdeményeztek.

Hirdetés