21 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletA lázálmokból nyomozás lett, a pécsiek álma közben megvalósult

A lázálmokból nyomozás lett, a pécsiek álma közben megvalósult

Az előző városvezetés idején indult el a Misina-projekt néven futó, a tv-torony környezetét érintő fejlesztés. A fideszes városatyák első ránézésre is megvalósíthatatlan terveiből nem lett szinte semmi, ma pedig már a nyomozóhatóság igazságügyi szakértője vizsgálja, hogyan is költötték el a projektre nyert forrásokat.

A Misina-tető fejlesztése jó tíz évvel ezelőtt került napirendre Pécsett, az akkor még Páva Zsolt fideszes polgármester által vezetett önkormányzatnál. Az akkori városvezetés pályázott támogatásra, sőt, sikerült is félmilliárd forintnyi forráshoz jutnia. A tervek között a tv-torony kivilágítása és a szimbolikus épület környezetének megszépítése szerepelt. Akkoriban arról beszéltek Páváék, hogy az egykori Misina Étterem helyén látogatóközpont lesz, kávézóval, pelenkázóval, kint pedig játszótérrel. Akadt azonban egy másik „terv” is.

Azt találták ugyanis ki, hogy az épület tetején télen jégpálya, nyáron pedig minigolfpálya üzemel majd.

A már elsőre is szürreálisnak tűnő elképzelésből aztán persze nem lett semmi, jó háromévnyi tervezgetés után 2018-ban a fideszes városvezetés is bejelentette, hogy előre nem látható statikai problémák miatt a jégpályát az épület tetején nem lehet megvalósítani, vagy legalábbis annyiból nem, amennyi rendelkezésre állt. Az már egy egészen más kérdés, hogy valójában semmi más nem készült el, a grandiózus álmokból végül csupán a toronyvilágítás valósult meg.

A bontási munkák költségeinél tárt fel az átvilágítás furcsaságokat

Lapunk most megtudta, hogy nem csupán saját dugájába dőlt tervezgetésről van szó, hanem jó eséllyel valamilyen stikliről is, hiszen feljelentés is született az egykori fideszes városvezetés a Misinát érintő pénzköltése kapcsán.

– Az előző városvezetés által vitt projektek átvilágítása során vettük észre, hogy a volt Misina Étterem környezetében a bontási munkák és az azokra elszámolt költség nincs összhangban – mondta el lapunknak a városházi átvilágításokat végző ügyvédi csapat munkáját koordináló Bodnár Imre. – Felkértünk egy privát szakértőt, aki több tízmillió forintos hiányt állapított meg, így feljelentést tettünk az ügyben. Véleményem szerint sokatmondó, hogy a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a nyomozati szakasz során igazságügyi szakértői vizsgálatot rendelt el, jelenleg ennek az eredményét várjuk. Ha az igazságügyi szakértő is hasonló megállapításra jut, mint a privát, akkor vádemelés lesz az ügy vége.

A 2019-es önkormányzati választást megnyerő Péterffy Attila által vezetett önkormányzat a fent taglaltak miatt gyakorlatilag egy torzót volt kénytelen átvenni a Misinán. A városvezetés úgy döntött, hogy a pécsieket megkérdezve, őket bevonva akarja megvalósítani azt a fejlesztést, amiben elődeik öt év alatt sem igazán tudtak előre lépni. Lakossági ötletbörze után a legjobbnak ítélt tervek közül ismét a pécsiek választhattak, így dőlt el, hogy egy családi- és túraközpont létesülhet a Mecsek tetején. A végül Misina Tetőpont – Családi- és Mozgástérre keresztelt komplexum pedig már nem csak terv, pláne nem lázálom, hanem valóság.

A megújult Misina Tetőpont mostanra Pécs új látványossága lett

Február közepén meg is nyitotta kapuit a pécsiek előtt, és a családi napon meg is telt a Misina Tetőpont.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő