Ahogy lassan minden, úgy a jogosítványszerzés is megdrágult: a B kategóriáért átlagosan 300-500 ezer forintot is kifizethetnek a tanulók. Közben teherautó- és buszvezetőnek alig jelentkezik valaki, pedig igény lenne rá.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022 végén átlagosan 305 ezer forintba került egy jogosítvány megszerzése, ami jelentős áremelkedés kétéves viszonylatban is (2020 végén 216.300 forint volt az átlagos számla), ám ennél sokkal többet is fizethetnek a leendő sofőrök – írja a 24.hu.
A lap megkeresésére Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke elmondta, tapasztalataik szerint akár 500 ezer forintnál is többet költhetnek a tanulók, mire megszerzik a B kategóriás jogosítványt.
A szakember szerint a vidéki árak még mindig alacsonyabbak Budapesthez képest, ugyanakkor a drasztikus drágulásnak az lett az eredménye, hogy jóval kevesebb a tanulóvezető.
A tavalyi év ezen időszakához viszonyítva körülbelül 30-40 százalékos visszaesés tapasztalható.
A forgalomkiesés a szakoktatókra is hatással van: a magasabb árak ugyan valamelyest kompenzálják a kiesett bevételeiket, de több a kiadásuk, és emelkedtek a szervizdíjak a kata-módosítás és az üzemanyagárak drágulása miatt.
Emellett van egy új trend is a piacon.
– mondta Jovánovics.
Közben a tehergépjármű-vezető és buszvezető tanfolyamokra jelentkezők száma óriásit zuhant, a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 90 százalékkal esett vissza az érdeklődők száma. A szakértő szerint ez súlyos népgazdasági és tömegközlekedési problémákhoz vezethet, és egyébként is égető a sofőrhiány.