12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút NőIsmét keresik az év női példaképét Baranyában

Ismét keresik az év női példaképét Baranyában

A Pécsi Család és KarrierPONT ismét meghirdeti az „Év női példaképe” pályázatát a tavalyi nagy siker után. Olyan baranyai nők jelölhetik magukat a díjra – vagy akár mások is jelölhetik őket – akik munkájukban, szakmájukban sikeresek, miközben harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek.

Minden területen: munka, család, magánélet helytállni és sikeresnek lenni hatalmas kihívás, szinte már emberfeletti képesség.

– A mindezek közötti egyensúlyt megteremteni általában nekünk, nőknek okoz fejtörést. Mikor a pályázatot terveztük olyan kampányt álmodtunk meg, ami felhívja a figyelmet olyan nőkre, akik az egyensúlyt sikeresen megteremtve élik mindennapjaikat. Hiszen sok olyan pályázat van, ami valamilyen szakmai sikert díjaz, de ennek a felhívásnak pont nem ez a lényege: nem kell vezérigazgatónak vagy agykutatónak lenni ahhoz, hogy valaki pályázzon. Azt szeretnénk díjazni, ha valaki a munkában és a családban is megállja a helyét. Sőt, fontos része a folyamatnak az is, hogy a pályázó megossza velünk, hogyan oldja meg a karrier-magánélet kombinációt – mondta el lapunknak Gellén Nóra, a Pécsi Család és KarrierPONT vezetője.

Hozzátette, fontos megmutatni azokat a jó példákat, ezzel is támaszt nyújtva azoknak, akik valami miatt nem tudják megteremteni az egyensúlyt. Nem könnyű ugyanis például gyermekvállalás után munkát vállalni és hirtelen több fronton helytállni, hívta fel a figyelmet. A Pécsi Család és KarrierPONT munkatársai pont ezért támogatják a nők munkaerőpiacra való visszatérését, segítenek kialakítani a munkahelyi- és magánéletbeli egyensúlyt, valamint igyekszenek minden problémán ingyenesen segíteni.

2019-ben közel 30 pályázó példaértékű történetét ismerhettük meg, akik kiválóan helytálltak munkájukban és magánéletükben. A szervezők idén is hasonló sikerekre számítanak, remélik, hogy a baranyai nők a hétköznapokban nyújtott hatalmas teljesítményükkel ismét inspirálják társaikat.

Kik jelentkezhetnek 2020-ban?

2020-ban a pályázaton elsősorban olyan sikeres baranyai nők indulhatnak, illetve jelölhetők, akik a vidékfejlesztésben, térségfejlesztésben, gazdaságfejlesztésben, új- illetve hagyományos ágazatokban sikereket értek el.

Hogyan jelentkezhetünk?

A jelentkezés egyszerű: a baranya.munkacsalad.hu oldalon akár saját magad is kitöltheted az űrlapot, akár ajánlhatsz is valakit a díjra, aki szerinted megérdemelné.

A sikeres pályázathoz csupán három kérdésre kell egy-két bekezdésben válaszolni, melyre február 10-ig van lehetőség, ide kattintva találhatunk bővebb információkat.

Az összes pályázatra a Pécsi Család- és Karrierpont Facebook-oldalán tudunk szavazni, hogy kiderüljön, ki lesz az év női példaképe Baranyában!

A Facebookon a legtöbb szavazatot elérő jelölt kapja a közönségdíjat és egy 50 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal díjazzák! A top 10 benyújtott pályaművet pedig a Pécsi Család és KarrierPONT szakmai támogatására létrejött Tanácsadó Testülete fogja elbírálni és egyet fog kiválasztani közülük, aki megkapja a szakmai díjat, valamint egy  szintén 50 ezer forint értékű ajándékutalványt! Tavaly a nyolcgyermekes édesanya, Mesnyi Éva lett az év női példaképe, a vele készült interjúnkért kattints ide.

A díjak átadására a március 8-i Nőnapi Bababörzén, a Lauber Dezső sportcsarnokban kerül sor.

Az Év női példaképe pályázat a „Munka ÉS Család – A nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és Nő-Köz-Pont létrehozása Pécsett” című, EFOP-1.2.9-17-2017-00082 számú pályázati projekt elemeként valósul meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő