Nők a Tudományban Konferenciát szerveznek Pécsett, nem csak nőknek

A Nők a Tudományban Konferenciát február 11-én a Nők és Lányok a Tudományban Világnap alkalmából rendezi a PTE Természettudományi Kara (PTE TTK), társszervező pedig a Nők a Tudományban Egyesület (NATE). Némethné dr. Somogyi Ildikót, a konferencia szervezőjét, a PTE TTK Biológiai Intézetének egyetemi adjunktusát kérdeztük a rendkívül érdekesnek ígérkező eseményről.  

– Milyen apropóból szervezik meg a rendezvényt?

– Tavaly március óta kolléganőmmel, Jerkovicsné Stefán Klárával egy rendezvénysorozatot indítottunk el egy PTE által elnyert EFOP-projekt keretében Nők Nehezített Pályán címmel, amely során havonta három hölgyet mutattunk be a természettudományok különböző területéről. A rendezvényeink sikerén fellelkesülve egy nagyobb volumenű eseményt álmodtunk meg. A pályázat, amelynek keretében lehetőségünk volt ezt megszervezni, azt a célt tűzte ki, hogy népszerűsítsük az MTMI szakokat (matematika, természettudomány, mérnök és informatika) hallgatónőink körében és segítsünk a pályán maradásukat. Sajnálatos módon ugyanis ezeken a területeken egyre kevesebb hölgy dolgozik. Emiatt szeretnénk bemutatni olyan pályákat és életutakat, amelyek példaként szolgálhatnak elbizonytalanodó női hallgatóink előtt.

Szeretnénk rávilágítani, hogy a család-karrier-munka háromszögben nőként is lehet sikereket és eredményeket elérni.

– Ki vesz még részt a szervezésben?

– Társszervezőnk a Nők a Tudományban Egyesület, amelynek alapítója és vezetője dr. Balázsi Katalin fizikus, aki áprilisban vendégünk volt a Nők Nehezített Pályán rendezvényen. Katalin élenjárója annak a törekvésnek hazánkban, hogy népszerűsítsük a természettudományos és mérnöki területeket többek között középiskolás lányok körében. Megismerkedésünk után nagyon gyorsan megfogalmazódott bennünk egy ilyen jellegű rendezvény igénye. Katalin is tagja lesz az egyik kerekasztal-beszélgetésünknek, amelynek címe: „Család/karrier – Hard Core tudomány nőként”.

– Milyen célközönségnek szólnak az előadások, kiket várnak a konferenciára?

– A konferenciára minden – a témában érdeklődést mutató – hölgyet és urat várunk. Hallgatóinkat, oktatóinkat, az egyetemen dolgozó és más felsőoktatási intézményben dolgozó vezetőket, hallgatókat, akiknek előadóink és beszélgetőpartnereink talán segíteni tudnak ötleteikkel, tapasztalataikkal. Szeretném kiemelni, hogy rendezvényünket hölgyeknek és uraknak egyaránt ajánljuk. Külön szekciót szentelünk a „Nők helyzete a tudományban Magyarországon – férfi szemmel” témának, ahol három népszerű oktatónk fog beszélgetni a témában: dr. Trócsányi András a PTE TTK általános és oktatási dékánhelyettese, dr. Jakab Ferenc a PTE TTK tudományos dékánhelyettese és dr. Atlasz Tamás a PTE TTK Testnevelési és Sporttudományi Intézet oktatója. Három vendégünk munkájuknak köszönhetően több hölggyel dolgoznak, olyan vezetői tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyek révén látják a különbséget a női és férfi életpályák, a gondolkodásmód, a tudományos előrehaladás vonalán. Mindez pedig más aspektusból enged betekintést ebbe a rendkívül érzékeny, nemzetközi és hazai viszonylatban is időszerű és népszerű témában.

– Milyen jellegű, témájú előadások lesznek?

– Konferenciánk magyar nyelvű, de nemzetközi. Egyik plenáris előadónk, Fábry Éva Norvégiából érkezik, a European Center for Women and Technology nemzetközi szervezet vezetőjeként számos olyan intézkedésben vesz részt, amely a nők helyzetét javítani kívánja ezen a pályán. Másik előadónk Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, aki a reáltudományok művelésének lehetőségeiről fog beszélni. Harmadik előadónk pedig a Corvinus Egyetemről érkezik, Nagy Beáta, kutatási területe éppen a társadalmi nemek és a munkaerőpiac kapcsolata, így általa első kézből nyerhetünk rálátást a kérdéskörre. A délutáni program keretében hat tematikus kerekasztal-beszélgetésben ismerkedhetünk meg a különböző tudományterületekről érkező hölgyekkel és urakkal. Vendégeink egy része a Pécsi Tudományegyetem oktatója, kutatója, de hangsúlyt fektettünk arra is, hogy az ország más egyetemének, kutatóintézetének képviseletében is sikerüljön izgalmas életpályákkal és fantasztikus kutatási eredményekkel rendelkező hölgyeket sorainkban üdvözölni.

Beszélgetőpartnereink határozott véleménye és tudományos életben elért sikerei izgalmas, tartalmas programot ígérnek.

– Lesz folytatása a konferenciának?

– Mindenképpen folytatjuk havi összejöveteleinket Nők Nehezített Pályán címmel itt Pécsett. Bízva a konferencia sikerében és az érdeklődők lelkesedésében, terveink között szerepel, hogy a Nők és Lányok a Tudományban Világnap alkalmából hagyományt tudunk teremteni és a későbbiekben is lehetőségünk lesz hasonló volumenű konferenciát rendezni a Pécsi Tudományegyetem, a PTE Természettudományi Kar és a Nők a Tudományban Egyesület támogatásával.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés