Fecskedalos estén, fantasztikus koncerttel folytatódott a 11. Zeneszüret Fesztivál ötnapos programkavalkádja: szeptember 11-én, szombaton a világhírű zongoraművész, Olga Kern lépett a csodálatos akusztikájú, tízéves Kodály Központ színpadára, aki Rachmaninov egyik legnépszerűbb, legvirtuózabb művét, a II. zongoraversenyt adta elő. Mi is ott voltunk, és elmondhatjuk, felejthetetlen élmény volt. Beszámoló.

A zene tényleg megtöltötte Pécset ezeken a kora őszi napokon; az érkező közönség a Kodály Központ falain gyakorlatozó, készülődő kis fecskék „koncertjével” hangolódhatott a Zeneszüret Fesztivál utolsó nagy hangversenyére szombat este.

A fesztiválhoz méltó, komoly műsorral készült a Concerto Budapest zenekar Keller András vezényletével, melyet a Rachmaninov-mű koronázott meg, de természetesen az azt átkaroló két zeneműről is érdemes néhány szót ejteni, melyek az élményt tovább fokozták.

Elsőként, az est felütéseként Liszt Két epizód Lenau Faustjából című szimfonikus művét hallhattuk, melyet Nikolaus Lenau verses elbeszélése ihletett. Mint ismert, a zeneszerzőt nagyon érdekelte a misztikus, az emberi lét „mibenlétét” kutató Faust-történet, élete végéig foglalkoztatta a téma (lásd: Faust-szimfónia, h-moll szonáta, Mefisztó-keringők, -polka), ahogy egyébként sok más komponistát is (Schumann, Berlioz, Gounod, Mahler, Wagner).

Az izgalmas darabot hallgatva mintha egy történetbe csöppentünk volna, képzeletünkben megjelenik egy komor éjjeli táj, sötét erdő, egy zaklatott alak, Faust, egy fáklyás menet, felismerhetünk egy gregorián dallamot és persze a Faust-témát. Aztán megérkezik az ördögi Mefisztó, aki hegedűt ragad és keringőt játszik, közben Faust elcsábít egy fiatal parasztlányt – az egész kompozíció olyan, akár egy filmzene.

A hangulatos kezdés után lépett a Kodály Központ színpadára ismét a világhírű orosz-amerikai zongoraművész, Olga Kern, aki a Concerto Budapest kiváló művészeivel Rachmaninov II. c-moll zongoraversenyét adta elő, és kápráztatta el a közönséget.

Olga Kern

A szépen hömpölygő, hol lágy, hol nagyon is erőteljes, vagy akár itt-ott erőszakosnak mondható dallamok szinte beterítették a hatalmas pécsi zenepalotát, a muzsikára áhítozó közönségre „ömlött” a zene, feltöltődtünk. Bizonyára sokan elmélyültek gondolataikban és emlékeikben, főként a második tételt hallgatva – ahogy a programfüzetben is olvasható, „a zeneszerző az 1900-as év nyarán, egy itáliai utazás friss emlékeivel telve fogott neki újabb versenyművének”.

Ez a nosztalgia, vágyakozás egy-egy múltban történt szép élmény, szeretett emberek után ott volt a sorok között, véleményem szerint nem túlzás azt mondani, valamilyen mértékben megérintett mindenkit, ahogy ezt a temérdek mély gondolatot Olga Kern tolmácsolta csodálatos és erőteljes játékával (nem véletlenül tartják napjaink egyik legkiválóbb Rachmaninov-interpretátorának). El-elállt a lélegzetünk, esetleg egy-egy könnycsepp is lecsorgott csendben néhányunk arcáról – aki ott volt, nem felejti el.

A pécsi közönség hosszú percekig tartó vastapssal köszönte meg az élményt.

A művésznő ráadásként erre egy mutatós karakterdarabot, Moritz Moszkowszki Sparks (Szikrák) című művét játszotta el – mintha pezsgőbuborékok gurultak volna a billentyűkön.

Íme egy korábbi felvételén:

Még fel sem ocsúdva az első rész katarzisából, a koncert második felében egy újabb nagy súlyú, komoly mű csendült fel, Csajkovszkij VI. h-moll patetikus szimfóniája, melyet a szerző élete végén alkotott meg, a mű bemutatása után tragikus módon pedig már csak kilenc napot élt. A darab 1893-as bemutatójáról egyébként annyit lehet tudni, hogy nem okozott nagy feltűnést, mérsékelt sikert aratott, de néhány napra rá már arról suttogtak, a négytételes szimfóniában Csajkovszkij a saját halálát írta meg – olvasható a filharmonikusok.hu-n.

Ennek tudatában az fogalmazódott meg bennem, hogy egy életösszegző művet talán így képzelhetünk el, hol vidámabb-lelkesebb mozzanatokkal, visszatekintve a fiatalságra, felelevenítve kapcsolatainkat, szerelmes pillanatokat, hol pedig panaszos sóhajok, komorság, kiábrándult, csalódott, esetleg patetikus gondolatok keríthetnek hatalmukba, amit a végén az elmúlás, a csend zár le. Szinte megdöbbentő volt a hatalmas hangerő, megannyi dallam, végtelen gondolat után – mintha a világ összes hangja sem lett volna elég, hogy mindent elmondjon a zeneszerző –, hogy tényleg vége, lassan elnémul a zenekar. (Sajnos akadtak is, akik „korábban” kezdtek tapsba, pedig itt a csend még a mű része volt, illetve lett volna néhány lélegzetig.)

Fantasztikus volt a Concerto Budapest hangzása

Összességében értékes, szép pillanatokat élhettünk át szombat este is a Zeneszüret Fesztiválon, ami ráadásul ma még tart: 17 órától Kéméndi Tamás harmonikaművész és zenésztársai, Gráf Vivien, Györfi Anna és Kusnyér Anna énekesek koncertjén a világ népzenéivel ismerkedhetünk, 18 órakor a Voisingers lép fel, majd a záróprogram a szabadtéri klasszik mozi lesz, ahol 20 órától a Kaliforniai álom című könnyed amerikai zenés filmet nézhetjük meg a tettyei romoknál.