Elkapták a „majdnem tolvajt”

Befejezték a nyomozást a pécsi rendőrök az ellen a férfi ellen, aki több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Pécsett – írja a Police.hu. 

Többrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 30 éves helyi férfi ellen, aki 2019 tavaszán többször követett el vagyon elleni bűncselekményeket Pécsett. A József Attila utcában egy lakóház udvarából két öntöttvas széket lopott el, majd azokat átdobta a szomszéd udvarba, ekkor azonban megzavarták, ezért a székeket hátrahagyva elmenekült.

A Petőfi utcában az egyik társasház udvari ereszcsatornáját tépte le, majd tulajdonította el, de színesfémet vitt magával a Vasút utcában lévő telephelyről is. Kertvárosban két parkoló autó ablakát is betörte, az egyikből a kocsiban hagyott horgászfelszereléseket akarta ellopni, azonban ekkor is megzavarták. A másik esetben megpróbálta a járművet elindítani, de ekkor sem járt sikerrel. Ezután az autóból kiszerelte az akkumulátort, majd magával vitte. Az egyik belvárosi parkolóban leállított személygépkocsit sem kímélte, miután az ablakot betörte, a kalaptartóról két hangszórót, valamint egy rádiós magnót tulajdonított el.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd kihallgatták gyanúsítottként a feltételezett elkövetőt. A férfi részletes, beismerő vallomást tett. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Hirdetés