Hirdetés

Az elfogott férfi az elmúlt egy hétben három táskát lopott el a járókelőktől Pécsen.

Rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 éves kővágótöttösi férfi ellen, aki egy héten belül két nő és egy idős férfi táskáját lopta el Pécs belvárosában. A megalapozott gyanú szerint a férfi március 15-én 13 óra 15 perckor Pécsett, a Komlói úton ellökött egy 75 éves férfit, majd elvette tőle a táskáját. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított hat nappal később március 21-én az esti órákban a Móricz Zsigmond téren kapta le egy asszony válláról a táskáját, március 22-én kora reggel pedig a Bajcsy-Zsilinszky utcában lopta el egy arra járó nő vászontáskáját.

A nyomozók március 22-én reggel a pécsi vásárcsarnokban fogták el a férfit, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként, mindhárom bűncselekmény elkövetését elismerte és azt is megmutatta, hogy a március 21-én ellopott táskát hol rejtette el, amelyet a rendőrök lefoglaltak.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – a Pécsi Rendőrkapitányságon nyomoznak, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét