10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeFranciaország: 80 éves nénit lőttek fejbe könnygázgránáttal, bele is halt

Franciaország: 80 éves nénit lőttek fejbe könnygázgránáttal, bele is halt

Francia sajtóértesülések szerint egy 80 éves idős néni az Emmanuel Macron által utcára vezényelt, olykor brutális erőszakot alkalmazó rohamrendőrök első közvetlen halálos áldozata – írja a Mindenszó.

A nyugdíjas asszony a marseille-i lakásának redőnyeit, majd ablakait próbálta éppen becsukni, amikor az utcán könnygázgránátokkal kezdték el a hatóságok a Macron ellen tüntetőket oszlatni. Hogy mennyire beleélték magukat ebbe a rohamrendőrök, hűen érzékelteti, hogy a nénit a negyedik emeleti ablakán keresztül találta el egy gellert kapott gránát.

Az idős asszony olyan súlyos arcsérüléseket szenvedett a gránát becsapódásakor, hogy a kórházba szállítását követően azonnal megoperálták, ám már ez sem bizonyult elegendőnek, hogy megmentsék az életét. Érdekesség, hogy a városi államügyész – annak ellenére, hogy a hivatalos jegyzőkönyvek szerint az áldozat körül gránátrepeszek voltak szétszórva – azt nyilatkozta, “egyelőre nem állapítható meg ok-okozati összefüggés a halált illetően”. A hatóságok szerint december 10-én, azaz hétfőn kerül sor a boncolásra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő