10 C
Pécs
szombat, október 12, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletElérkezett az idő, újra életre kelnek a pécsi szökőkutak!

Elérkezett az idő, újra életre kelnek a pécsi szökőkutak!

Ugyan az időjárás még nem igazán utal arra, hogy már június második felében vagyunk, a nyár megérkezett, és ennek szimbolikus jelképe – a Király utcai napvitorlák már korábbi felhelyezésén kívül – a városi szökőkutak üzembe helyezése. Ennek az ideje is elérkezett, a Biokom pontos ütemezéssel dolgozik, naponta 2-3 szökőkút kel majd életre.

A napi 2-3 darabot az indokolja, hogy nem kevés idő kell nekik, mire feltöltődnek vízzel.

A Balokány tavi szökőkút már üzemel, június 22-e és 26-a között pedig leginkább a belvárosban nyitják meg a csapokat: a Színház téren, Széchenyi téren a Városháza előtt és a „Kaszkádot” is (a lépcsős vízfolyás), a Jókai téren, a Hal téren és a Szent István téren („Sétatéren”) is. Ezentúl üzembe helyezik még a Köztársaság téri kutat, a Tüke-kutat, a Szilárd Leó parkban lévőt és a ANK Nevkó előtti szökőkutat is.

2020. június 29-e (jövő hétfő) és július 5-e (jövő vasárnap) között újra csobogni fog a belvárosban a Kossuth téri és a Ferences kút illetve a 48-as téren, Uránvárosban a 17 emeletes társasház előtti, a Hajnóczy utcában és a Kőrösi utcában lévő. Ezeken kívül a patacsi körforgalomnál, Kertvárosban pedig a Diána téren lévő. Sőt, a Jókai általános iskola előtti Táncoló gyerekek szobránál lévő szökőkút is felzúg.

A Tettyén egyelőre javítják, pótolják a burkolóköveket, a szökőkutat itt csak ezután tudják üzembe helyezni.

A Jókai suli előtti szökőkút is beüzemel hamarosan

Persze azt hozzá kell tenni, hogy mindez csak ütemterv, ha bármi, előre nem látott probléma akad, borulhat a sorrend és az ütemezés.

Bármilyen csábító is, borzalmas veszélyeket rejt

A fürdés és az ivás elleni tiltás a saját érdekünkben történik, idén ennek külön apropója is van: a vírushelyzetben fontos tudni, hogy ezek a vizek nem fertőtlenítettek olyan mértékben, mint egy strandon.

A felhasznált vegyszerek azért fontosak, hogy többek között ne algásodjon el a szökőkutak vize. Aki szökőkútban fürdik, az általában nincs tisztában azzal, hogy a víz viszketést, bőrpírt, bőrgyulladást is okozhat, szembe kerülve pedig allergiás tüneteket, csípő és égető fájdalmat is kiválthat.

Több más forrásból szennyeződhet is a víz: belehulló vagy beledobott idegen anyagok, madárürülék, fertőző betegséggel küzdők, hajléktalanok piszka. A nyári melegben akár 25 fokra is felmelegedő víz kedvez a gombás megbetegedéseknek, nemi betegségek kialakulásának.

De elég csak a balesetveszélyre gondolni: egy megcsúszás a kemény felületen maradandó károsodást okozhat.

Kifejezetten fontos a gyerekek védelme, akik imádják a szökőkutakat. Náluk még nagyobb az esélye a víz lenyelésének, az elcsúszásnak. A szülők gyakran engedik meg nekik a szórakozást a kutaknál, sőt, néha ők maguk is a rossz példával járnak elől. Annál inkább fontos felkészülni a folyadékpótlásra, vinni egy plusz üveg vizet vagy üdítőt.

Nincs is ennél veszélyesebb: a kisgyermekeket fokozottan távol kell tartani a sokszor fertőzött víztől

Ivókutakból 35, csobogóból 7 darab található városszerte, ezekben a Tettye Forrásház által biztosított víz folyik, melyek alkalmasak ivásra és hűsítésre.

Nem olcsó mulatság

A közterület-felügyelők és a rendőrök egyaránt jogosultak arra, hogy 5 ezertől akár 150 ezer forintos bírságot is kiszabjanak a szabálysértőkre, ugyanis a „közterületen való fürdőzés” annak minősül. A pontos mértéket az eljáró személy szabhatja ki.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő