12 C
Pécs
kedd, október 8, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletElsőre nem tudott meglepetést okozni az NKA

Elsőre nem tudott meglepetést okozni az NKA

A playoff első mérkőzésén húszpontos vereséget szenvedett az NKA Universitas Pécs férfikosárlabda-csapata a friss kupagyőztes Szolnok vendégeként.

A bajnokság újoncaként rögtön rájátszásba került az NKA, ami már önmagában is kalapemelést érdemlő teljesítmény – persze ismerve Csirke Ferencet az is világos, hogy az Akadémia nem éri be ennyivel. Az már más kérdés, hogy a playoff első körében az épp egy hete Magyar Kupát nyerő Szolnok Kovácsék ellenfele, így a papírforma nem mellettük szól.

A három nyert meccsig tartó párhar első felvonását Szolnokon rendeztél meg szombaton este, és az első félidőben az NKA ízelítőt kapott abból, milyen is, amikor egy friss kupagyőztes otthonában kell játszani. Az első húsz perc ugyanis az Olaj dominanciájáról szólt. Az első negyedben még úgy-ahogy tartotta magát az Akadémia, de már ekkor is érződött, hogy a sérülés miatt továbbra is hiányzó Meleg Gergő nélkül nem az igazi a játék. A két perces szünet után pedig sebességet váltott a Szolnok. Keményebb védekezést kaptak Durmoék, a saját gyűrű közelében pedig nem nagyon tudtak mit kezdeni a felszabadultan játszó Olajjal. A félidőben így már 15 pontos volt a hátrány.

És bár a harmadik negyed elején úgy tűnt, megpróbál visszajönni a meccsbe az NKA – sikerült is tízen belülre kukucskálni –, amikor kellett, a Szolnok mindig megrázta magát. Bár a záró felvonás elejére kicsit azért sikerült közelebb kerülnie ellenfeléhez Csirke Ferenc csapatának, az utolsó tíz percben hamar világossá tette a Szolnok, hogy nem ad a pályaelőnyéből. Végül kerek húsz pont lett a differencia, ami persze egyáltalán nem szégyen – bár a 99 kapott pont azért kicsit soknak tűnik.

A párharcba így 1-0-ra a Szolnok vezet, az NKA pedig készülhet a hazai visszavágóra, ahol Meleggel, vagy nélküle, de egyenlíteni szeretne az Akadémia. Látva a Szolnok lendületét, nem lesz egyszerű.

Szolnoki Olajbányász–NKA Universitas Pécs 99-79 (26-21, 28-18, 20-23, 25-17)
Kosárlabda-NB I., negyeddöntő, 1. mérkőzés.
Szolnoki Olajbányász: Jovanovics 6, EEADS 12/6, Rudner 3/3, LUKÁCS 18/6, WIGGINS 10. Cs.: THOMAS 14/3, Durham 8/6, PONGÓ M. 17/12, Pallai 3/3, Révész 6, Sebők, Vincze 2. Vezetőedző: Oliver Vidin.
NKA Univeristas Pécs: NIKOLICS 19/3, Kovács P. 7, Scherer, Durmo 12/6, Manjgafics 6. Cs.: KERPEL-FRONIUS 13/9, WALKER 14/3, Henry 8, Lados. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő