12 C
Pécs
kedd, október 8, 2024
KezdőlapPécs AktuálFutballünnep volt Pécsett, a kupa-kiesés így nem is fájó

Futballünnep volt Pécsett, a kupa-kiesés így nem is fájó

Nyílt, támadószellemű, jó játékkal rukkolt elő a PMFC az Újpest elleni Magyar Kupa mérkőzésen. Bár kikapott, és így ki is esett a Pécs, egy rossz szavunk sem lehet Harsányiékra.

Nagyon rég érezhettük magunkat úgy futballmérkőzés előtt Pécsett, mint szombaton délután a PMFC–Újpest kupacsatát megelőzően. Elvégre az utóbbi években ha 2000 néző nagyritkán kilátogatott a Munkás meccseire, már összetettük a két kezünket. Most pedig kis túlzással már bő egy órával megdőlt ez a fajta csúcs. És mire a játékvezető a sípjába fújt, hogy útjára induljon a labda, bizony közel 6000 ember gyűlt össze a PMFC stadionjában.

Egy igazi legenda, Dunai Antal végezte el az ünnepélyes kezdőrúgást

Persze ebből jó 1200-an újpestiek voltak, ráadásul elég hamar ünnepelhettek is, hiszen már az 5. percben megszerezte a vezetés az OTP Bank Ligában negyedik helyen álló fővárosi csapat. Nem is ez volt azonban kicsit ijesztő, sokkal inkább azzal szembesülni, micsoda sebességkülönbség van az NB II. és az élvonal között. A lila támadók az első negyed órában nem egyszer hagyták állva a pécsi védelmet, és Helesfay bravúrjaira is szükség volt, hogy ne dőljön el minden idejekorán.

Keményen küzdöttek a PMFC játkosai

Azt azért jó volt látni, hogy a Pécs nagyon bátran igyekezte szövögetni támadásait. Ha egy cseppnyivel pontosabbak az utolsó passzok, akkor talán meg is lehetett volna tréfálni az Újpestet. Azonban a reménykedés tovább csappant a Munkás drukkereiben az első fél óra végén, egy szöglet után jött ugyanis a második vendég-gól.Becsületére legyen mondva Weitner Ádám együttesének, hogy ez sem törte meg Harsányiék lelkesedését, aminek a 38. percben jött meg az eredménye. Egy tizenhatoson belüli kavarodás végén Pejovicsot felvágták, a jogos bünetetőt pedig Szabó gurította higgadtan a kapuba.

Bár ezzel sem nőttek meg szignifikánsan a PMFC továbbjutási esélyei, azért sokkal jobban esett 1-2-vel pihenőre vonulni.

Helesfay Donát (sárga mezben) néhány nagy védéssel tartotta versenyben a PMFC-t

Szinte harapni lehetett a bizakodást a levegőben, amíg el nem indult a második félidő, mindenki úgy volt vele: „Miért is ne lehetne továbbjutni?” Persze azért nem véletlenül az élvonal élcsapata jelenleg az Újpest… Nagy rössel jött ki a szünet után Debojsa Vignjevics együttese, és Onovo góljával villámgyorsan lehűtötte a kedélyeket. És bár még közel 40 perc vissza volt a meccsből, a lila-fehérek behúzták a kéziféket. Látványosa elkezdték várni a lefújást, de hátul rendkívül stabilan álltak, így a PMFC igazán nagy helyzetig már nem tudott eljutni. A pécsi fiúk azért mentek előre becsülettel, és akadt is néha dolga Banainak az újpesti kapuban, így hiába lett 1-3 a végeredmény, igazán jó szájízzel indulhatott haza mindenki a Stadion utcából.

A vendégszektor is megtelt szurkolókkal

Kikapni nyilván sosem jó – a PMFC ebben a szezonban például most először szenvedett vereséget –, de büszke lehet csapatára Weitner Ádám. Ha a bajnokságban is ilyen teljesítményt nyújtanak, akkor az eddigi jó eredmények után hasonló folytatásra van kilátás.

Kétgólos hátrányban sem adták fel a PMFC játékosai

PMFC–Újpest 1-3 (1-2)
Labdarúgó-MOL Magyar Kupa, 3. forduló. Pécs, 5500 néző. V.: Dr. Csonka Bence (Tóth II., Bornemissza)
PMFC: Helesfay – Szeles (Takács, 58.), Rácz (Majnovics, 58.), Pejovics – Svedyuk, Krausz, Terbe, Harsányi (Hudák, 58.) – Gyurkits (Vas, 70.), Szabó M. – Gera (Tóth-Gábor, 81.). Vezetőedző: Weitner Ádám.
Újpest: Banai – Kastrati, Antzoulas, Fehér, Pauljevics – Onovo, Ljujics (Simon, 61.), Tajti (Radosevics, 89.) – Kiss T. (Csoboth, 46.), Ganea (Mack, 61.), Ambrose (Jürgens, 76.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics.

Gólok: Szabó M. (38. – 11-esből), ill. Ambrose (5.), Fehér (31.), Onovo (52.).

Fotó: Kurdi József

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő