24 C
Pécs
péntek, július 19, 2024
KezdőlapSportNem járt messze a pontszerzéstől a Füszért

Nem járt messze a pontszerzéstől a Füszért

A jól sikerült második félidő kevés volt a PVSK-Mecsek Füszért vízilabdacsapatána a Honvéd elleni bravúrhoz.

A Vasas elleni szezonnyitó után a fővárosban volt jelenése a PVSK-nak, a Honvéd vendégeként ugrott medencébe a pécsi vízilabdacsapat. Nincs mit szépíteni a dolgon, az első félidőben gyakorlatilag semmi sem sikerült a Pécsnek, már az első negyed után háromgólos hátrányba került Török Viktor együttese. A nagyszünetre a Honvéd még egy találattal növelte előnyét, így szinte el is dőlt a meccs.

Azért csak szinte, mert a nagyszünet után a PVSK egészen más felfogásban, és ami ennél is fontosabb, sokkal jobban játszott. Támadásban hatalmasat javult az együttes, aminek köszönhetőena végére szorossá tudta tenni a találkozót. Ugyan így is vereség lett a vége, de a második félidőben mutatott játékra lehet alapozni.

Honvéd–PVSK-Mecsek Füszért 10-8 (4-1, 2-1, 2-3, 2-3)
Vízilabda-OB I., férfiak, 2. forduló.
Honvéd: FARKAS – Baksa, EKLER Zs. 3, Sugár 1, HESSELS B. 3, Simon H., Hesseles S. 1. Cs.: Fejős, Szépfalvi, Gregor, Ekler B. 1, Nyíri 1. Vezetőedző: Szívós Márton.
PVSK-Mecsek Füszért: Gelencsér – KOLOZSI 2, Tóth A. 1, Holl, Vogel, Lajkó 1, Kókai 1. Cs.: Pónya 1, Reisz, Imre K. 1, Némethy, Vidovenyecz, Szabó G. 1. Vezetőedző: Török Viktor.

Fotó: Kurdi József

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő