Hirdetés

A Primanima filmfesztivál legfrissebb animációs mesefilmjeit nézhetik meg, sőt véleményezhetik a kis pécsiek – hívta fel a figyelmet a vetítések helyi szervezője a Total Art Egyesület.

A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált Budaörsön rendezik meg, méghozzá a 11. alkalommal. Ahogy az már hagyomány, a programhoz kapcsolódóan idén is lesznek vetítések Pécsett. A 3-6 éveseknek 40 percnyi, a közép korosztálynak (7-10 évesek) és a nagyoknak (11-12 évesek) nagyjából 50-50 percnyi filmet állítottak össze a rendezők.

A vetítés után szavazólapokon tudnak zsűrizni a gyerekek, amit a szervezők továbbítanak a fesztivál rendezői felé.

A program alapítói – Orosz Anna Ida és Patrovits Tamás – 2012-ben azzal a céllal hozták létre a fesztivált, hogy tehetséges fiatal alkotók számára teret adjanak a bemutatkozásra, szakmai kapcsolatépítésre és lehetőséget a nemzetközi hálózatokba való csatlakozáshoz. A program nagy sikernek örvend, évente ugyanis több mint 700 filmet neveznek a fesztiválra a világ vezető animációs iskoláiból és stúdióiból. A beválogatott rövidfilmes alkotások három kategóriában (diák, diploma és első filmek) mérettetnek meg egymással a nemzetközi szakmai zsűri és a közönség által kiosztott díjakért. Külön szekciót kapnak a gyerekek és 2019-től a tinédzserek is.

A pécsi vetítések helyszíne: Király. u. 9., a Pécsi Animáció Története kiállítás otthona.

A vetítések időpontjai:

október 12., csütörtök

  • 09.00–10.00: 3-6 éveseknek
  • 10.30–11.30: 7-10 éveseknek
  • 12.00–13.00: 11-12 éveseknek

október 14., szombat

  • 13.30–17.00 között folyamatos lesz a mozi, ekkor az érdeklődők kívánsága szerinti filmcsomagot vetítik le.

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ezt a [email protected] címen lehet megtenni.

Hirdetés