26 C
Pécs
vasárnap, július 21, 2024
KezdőlapKékhírekHalálra verték jótevőjüket, majd tüzet gyújtottak...

Halálra verték jótevőjüket, majd tüzet gyújtottak…

Jogerős ítélet született halált okozó testi sértés ügyében. A Pécsi Ítélőtábla közleménye.

A vádirat szerint a vádlottak élettársi kapcsolatban éltek. Az elsőrendű vádlottat (39 éves férfi) 2020 januárjában bocsátották feltételes szabadságra szabadságvesztéséből. Amíg büntetését töltötte, a várandós élettársa, a másodrendű vádlott megismerkedett a sértettel, aki befogadta őt házába. A nő a gyermeke születése után is ott maradhatott. A  férfit szintén befogadta szabadulása után.

2020. február 17-én a vádlottak, az elsőrendű vádlott testvére, valamint a sértett együtt italoztak. A testvér estefelé már részegen lefeküdt az egyik szobában, ahol a vádlottak gyermeke is aludt, míg azok a sértettel a konyhában beszélgettek. Szóváltás alakult ki köztük, ami egyre erőszakosabbá vált, majd az elsőrendű vádlott megütötte a sértettet.

A férfi ekkor bement a szobájába, de a vádlottak követték őt és mindketten bántalmazni
kezdték. A földre került sértettet ököllel ütötték, rugdosták a fejét, nyakát és felsőtestét. 10-15 percig folytatták ezt. Eközben a testvér is felébredt, de nem mert bemenni a szobába…

A bántalmazást követően a vádlottak a konyhába mentek. Az elsőrendű vádlott testvére hallva a sértett nyöszörgését mentőt akart hívni hozzá, tárcsázott, de a pontos címet nem tudta megmondani a segélyhívónak, a férfi ekkor kivette a kezéből a telefont és megszakította a hívást.

Közben a tettes visszatért a szobába, de már nem tapasztalt életjeleket a sértettnél.

A vádlottak ekkor azon kezdtek tanakodni, hogy miként tüntethetnék el a holttestet. A testvér újból akarta hívni a mentőket, de nem engedték neki. A nő végül összepakolta ruháikat, felsepert, felmosott a konyhában. A férfiak elhagyták a házat a gyermekkel, az asszony pedig a holttest köré ruhákat tett és azokat meggyújtotta az ítélőtábla közleménye szerint.

A házat elhagyva a testvér elvált a két vádlottól és másik testvérük házához ment. Ott elmesélte a történteket, majd a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon személyesen bejelentést tett.

A rendőröket a sértett házához vezette, ahol megtalálták a holttestet.

Az elsőfokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottak bűnösségét társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében állapította meg. Az elsőrendű vádlottat 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható – áll a vádiratban.

A másodrendű vádlottat a bíróság 18 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte,
a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes
szabadságra.

A védelmi fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla a vádlottak által elkövetett cselekményt társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés bűntettének minősítette, ezért az elsőrendű vádlott büntetését 7 év 6 hónap szabadságvesztésre (börtön) és 8 év közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlott büntetését 4 év 6 hónap szabadságvesztésre (börtön) és 5 év közügyektől eltiltásra enyhítette. Az ítélet jogerős.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő