Hirdetés

Reggel óta tartanak a megmozdulások országszerte. Az oktatás helyzetének javításáért, a tanárok fizetésemeléséért és a polgári engedetlenség miatt elbocsátott pedagógusokért tüntettek sok helyen. A fővárosban reggel több kilométeres élőláncot alkotva tiltakoztak pedagógusok, diákok és szülők, délután pedig diákok szervezésében a tömeg lezárta a Margit hidat. Estére a Kossuth térre értek, és teljesen meg is töltötték azt, illetve a környező utcákat is.

Mivel október 5. az oktatás világnapja, mára szervezett országos sztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Emellett számos megmozdulás, figyelemfelhívó akció és demonstráció volt az ország minden pontján – köztük Pécsett is.

A Telex tudósítása szerint reggel, még a tanítás kezdete előtt alkotott Budapesten élőláncot sokezer tanár, diák és szülő, ezzel kifejezve szolidaritásukat a pedagógusokkal.

Délután diákok szervezésében gyűlt össze nagy tömeg, amely pár perc alatt teljesen elfoglalta a Margit hidat, onnan pedig a Kossuth tér felé vették az irányt, este 7-re ugyanis a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom szolidaritási koncertet szervezett. A tüntetők teljesen megtöltötték a Kossuth teret, és a környező utcákat is. A téren felállított színpadon felszólaltak a hídfoglalást vezető fiatalok, és többek között a napokban polgári engedetlensége miatt állásából elbocsátott tanár, Törley Katalin is.

Fotó: Telex / Közút Figyelő

Hirdetés