Alvó utastársát fosztotta ki egy komlói férfi – letartóztatták

A Pécsi Járásbíróság szeptember 13-án elrendelte egy komlói férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette és lopás vétsége alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi szeptember 3-án, a kora esti órákban egy férfival utazott autóval, aki út közben elaludt, ezt kihasználva a pénztárcáját a benne lévő 126 ezer forinttal együtt ellopta.

A férfi azzal is gyanúsítható, hogy augusztus 17-ről 18-ra virradóra az éjszakai órákban Komlón, egy autó utánfutójából úgy lopta ki a villanymotort, hogy annak rögzítését lecsavarozta.

Ezzel 128 ezer forint kárt okozott.

A korábban többszörösen büntetett előéletű gyanúsított esetében tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárás alól igyekezne kivonni magát, megszökne, elrejtőzne, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását – áll a vádiratban.

A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbeztek, ezért a határozat nem végleges.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés