8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaAz MSZP nyolc évig nem vallotta be az adót a pécsi székházáról

Az MSZP nyolc évig nem vallotta be az adót a pécsi székházáról

Több mint nyolc éven át nem tett eleget építményadó bevallási kötelezettségének az MSZP Pécsett, amely 2008. november 27-én vásárolta meg a Tüzér utca 3. szám alatti “mozgalmi ház” megnevezésű székházat – tájékoztatta a Magyar Időket a baranyai megyeszékhely adóügyi osztályának vezetője az MTI lapszemléje szerint. 

Nagy Zoltán a lappal közölte: a hatályos jogszabályok szerint az építményadó bevallást 2009. január 15-ig kellett volna megtennie a pártnak. Ennek a kötelezettségének sem az épület értékesítésének
(2016. december 6.) időpontjáig, sem a mai napig nem tett eleget – tette hozzá.

A szakember elmondta, hogy az épület külső méretei alapján (745 négyzetméter) az adóköteles hasznos alapterület 675 négyzetméter körül lehet, a nem lakás céljára szolgáló építmények adómértéke pedig 850
forint négyzetméterenként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az MSZP-nek automatikusan meg kellett volna fizetnie az éves szinten csaknem 600 ezer forintot.

Tekintettel arra, hogy minden párt, így az MSZP is az egyesületekre irányadó szabályok szerint adózik, ha teljesítette volna az adóbevallási kötelezettségét, nyilatkozhatott volna arról: a megelőző évben volt-e társasági adófizetési kötelezettsége. E feltétel esetén mentesülhetett volna az építményadó megfizetése alól – közölte Nagy Zoltán – olvasható a Magyar Idők pénteki számában.

Információink szerint az önkormányzatnál megdöbbenéssel fogadták, hogy ilyesmi előfordulhat egy politikai pártnál, ezért várhatóan másik szervezeteknél vizsgálatot végeznek. Egyébként a székház baráti kézbe került, mert egy volt MSZMP-s és szocialista képviselő, Lusztig Péter által is birtokolt cég vette meg.

Emlékezetes, korábban a szocialisták koalíciós partnere, a liberális SZDSZ sem fizetett bérleti díjat a városi vagyonkezelő cégnek az általuk bérelt ingatlan után. A tartozásról jogerős bírósági ítélet született, de a párt városi elnöke a PécsMa.hu-nak 2014-ben azt mondta, hogy „fogalma sincs miről van szó, egyébként is éppen a Vaskapunál autózik egy szerpentinen Romániában”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő