“Az vesse rá az első követ, aki bűntelen”: fideszes politikusok a Szájer-botrányról

Szájer József az Európai Parlamentben a botrány kipattanása előtt - Fotó: EP

Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes véleménye például csak annyi volt, hogy: „Miért kellene nekem ehhez bármit is szólni?”

hirdetés

Kedden számoltunk be arról, hogy kiderült, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselője, Szájer József azért mondott le a napokban, mert november 27-én este a brüsszeli rendőrség rajtaütése során elkapták, miközben egy ereszcsatornán meztelenül mászva menekült el egy illegális, 25 fős szexbuliról, táskájában pedig exstasy-tablettákat is találtak. A nemzetközi botrányt kiváltó esettel kapcsolatban apránként érkeznek a Fideszes politikusok véleményei, amelyeket az alábbiakban összegzünk.

A Fidesz Európai Parlamenti csoportja kedden 18 óra környékén adott ki közleményt, amely szerint Szájer a helyes döntést hozta meg azzal, hogy lemondott:

„Szájer József helyes döntést hozott, amikor lemondott Európai Parlamenti képviselői tisztségéről. Az egyedüli helyes döntést hozta meg. Döntését tudomásul vesszük, mint ahogy tudomásul vesszük azt is, hogy bocsánatot kért családjától, a politikai közösségétől és a választóktól.”

Szerdán reggel a Telex szólaltatta meg az ügy kapcsán Varga Judit igazságügyi minisztert és Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettest. Varga Judit a lap munkatársainak kérdéseire szintén azt válaszolta, hogy Szájer József az egyetlen helyes döntést hozta meg ebben a helyzetben. Arról is érdeklődtek, hogy Varga szerint gyengíti-e a kormány álláspontját Brüsszelben a jogállamiság-vitában ez az eset, de a miniszter erre azt mondta, hogy „nem kívánja kommentálni”.

Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes pedig csak ennyit mondott a lapnak:

„Miért kellene nekem ehhez bármit is szólni?”

Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjének reakciójáról szerda délelőtt az Index számolt be. Mint írják, Hidvéghi „megdöbbenéssel és szomorúsággal” hallotta a hírt, és hozzátette, hogy nagyra becsüli és tiszteli Szájer József politikai tevékenységét, mert szerinte kimagasló munkát végzett, amit az ellenfelei is elismernek.

„Esendő ember. Az vesse rá az első követ, aki bűntelen” – mondta.

A 444.hu szerdai cikke szerint pedig Szijjártó Péter külügyminiszter nem tudta, hogy Szájer József lemondása mögött a szexbotrány áll, ő is csak a sajtóból értesült róla. Mint mondta, annyit tud az ügyről, hogy Szájer „több évtizedes munkája után bejelentette a lemondását, bocsánatot kért”.

„Nem tudunk mást tenni, mint ezt tudomásul venni. Hogy pontosan mi és hogyan történt, majd lehet, hogy egyszer ki fog derülni” – tette hozzá.

Mindeközben a magyar adófizetők pénzéből fenntartott, elvileg pártatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtó, néha még ma is „közszolgálatinak” nevezett hírportálon, a hirado.hu-n az eset csekély hangsúlyt kapott: Szájer MTI-ben megjelent közleményét lehozták ugyan, de kiemelt helyre, címlapra nem tették (ezt a megoldást választotta lényegében az összes kormányközeli híroldal is) – írja a 24.hu.

Deutsch Tamás az ATV-nek a következőket mondta:

“Szájer József a történteket követően helyes döntést hozott akkor, amikor lemondott a EP-képviselői tisztségéról. Az a határozott véleményem, hogy az egyedüli helyes döntést hozta, tudomásul vettük a döntését.

Deutsch ezt követően hangsúlyozta: szerinte ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem akar a senki hálószobájában kutakodni – írja a 24.hu.

“Ez egy botrány, nyilvánvaló, hogy ez árt annak a politikai közösségnek, amely politikai közösségnek az illető részese. Szívből jövő volt Szájer József nyilatkozatában az a rész, hogy személyes volt az ő hibája. Neki kell ezért a felelősséget vállalni. Azt mondta, hogy ne akarja ezt senki az ő politikai közösségére vagy a magyarok széles körébe kiterjeszteni. De ilyenkor így működik, hogy a politikai ellenfeleink ki akarják terjeszteni a politikai botrány hullámait Szájer József személyén túl. Ilyenkor higgadtan, nyugodtan végig kell hallgatni a kárörvendő hullámot” – mondta.

Hoppál Péter országgyűlési képviselő szerda este, miután Orbán Viktor is nyilatkozott az ügyben, Facebook-oldalán írt annyit a megosztott Magyar Nemzet-cikk mellé, hogy:

“Magyarország nem zsarolható!!! Orbán Viktor: “…ez a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele!” Szájer kilépett a Fideszből is. Téma lezárva!”