12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaIsmét földrengés volt Horvátországban, ugyanott, ahol év végén is

Ismét földrengés volt Horvátországban, ugyanott, ahol év végén is

Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt – közölte a helyi média.

Az európai földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) közleménye szerint a 4,7-es erejű földmozgás éjfél után két órával történt, központja 48 kilométerre volt Zágrábtól, Petrinja és Sziszek közelében, tíz kilométeres mélységben. A nap folyamán több, kisebb erejű utórengés is volt.

Károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

A térséget tavaly december 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű – földrengés rázta meg, melyet Pécsett is lehetett érezni. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, és folyamatosak voltak az utórengések.

Több mint 35 ezer épületben keletkeztek károk.

A horvát kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő