Nem hatotta meg az MLSZ-t a PMFC helyzete, lesz meccs vasárnap a Stadion utcában

A PMFC NB II.-es labdarúgócsapata ma este közleményben jelentette be, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága nem járult hozzá a vasárnap délutánra kiírt, Szentlőrinc elleni szezonnyitó elhalasztásához.

Ahogy korábban már megírtuk, a PMFC-re az utóbbi hetekben keményen lecsapott a koronavírus, és mostanra olyan nehéz helyzetbe került a klub, hogy az első tavaszi bajnokijának elhalasztását kérvényezte az MLSZ Versenybizottságánál. Sokat mondó a helyzetre, hogy még az aktuális ellenfél, a megyei rivális Szentlőrinc is első szóra belement a halasztásba.

Nos, ez mind szép és jó, azonban úgy fest, a szövetség döntéshozóit cseppet sem hatotta meg. A Versenybizottság ugyanis ma úgy döntött, hogy hiába kérte a két csapat közösen a bajnoki elnapolását, hiába jelöltek meg olyan időpontot, amikor le lehetett volna játszani a találkozót, mégis játszani kell, méghozzá most vasárnap, 13 órakor. Az eredeti terveknek megfelelően. Hogy ez mennyire segíti elő azt, hogy a magyar másodosztály megőrizze komolyságát? Majd vasárnap, a pécsiek összeállítását böngészve talán erre is választ kapunk.

A PMFC mindenesetre ezzel lezártnak tekinti az ügyet, és készül a hétvégére.

–  Az őszi utolsó öt fordulóban a csapat fele Covid megbetegedés miatt kiesett, akkor az ismert szabályzat miatt nem kérvényeztük a mérkőzések elhalasztását, ugyanis december végéig, vagy a felkészülési időszak alatt kellett volna lejátszani az elmaradt mérkőzéseket – nyilatkozta a klub honlapján Kulcsár Árpád, a pécsiek sportszakmai igazgatója. – Ez utóbbit szakmaiatlannak ítéltük meg. Nem szerettük volna hasonlóan kezdeni a tavaszi szezont. Mindezek ellenére sajnos az idei szezonkezdet is sérülésekkel és Covid megbetegedésekkel indul. A kialakult helyzetben az orvosi stáb javasolta az első mérkőzés halasztását. Természetesen elfogadjuk az MLSZ döntését. Két stábtag és három játékos már visszaállhatott a munkába, de ők sem lesznek optimális állapotban, a vissza nem tért játékosok közül négyen biztosan nem állnak a szakmai stáb rendelkezésére a hétvégén, három játékosról pedig az egészségügyi stáb a megfelelő protokoll elvégzése után hoz döntést a következő napokban. A PMFC részéről az ügyet lezártnak tekintjük, lehetőségeinkhez mérten készülünk a bajnoki mérkőzésre és ezúton is köszönjük a Szentlőrinc hozzáállását.