Szigorúan ellenőrzik a horvát határon átkelőket

Mint az köztudott, a hatályos szabályok értelmében védettségi igazolvánnyal – és oltási lappal -, vagy negatív koronavírus-teszttel, illetve antigénteszttel léphetjük át a horvát határt anélkül, hogy a túloldalon karanténba kellene vonulnunk. Sok turista bízik azonban benne, hogy ezeken a rendelkezéseken nyárra enyhítenek. 

Hogy így lesz-e, arról nem tudunk nyilatkozni, hiszen nem látjuk a jövőt. Olvasónk – aki többedmagával pénteken utazott Horvátországba, majd vasárnap vissza – beszámolója alapján azonban azt tudjuk mondani:

jelenleg igen komolyan veszik feladatukat a határőrök.

Mint megtudtuk, olvasónktól valóban kértek minden iratot és ellenőrizték mind a védettségi igazolványt, mind az oltási papírokat. A nyelvet kíválóan beszélő baranyai férfi érdeklődött is a szerveknél, mégis mire kell számítani, mikor igazán beindul a szezon. Hiszen lássuk be, valószínűleg nem kevés idő lesz a rengeteg átkelő dokumentumait átnézni.

ERRE a horvát határőr csupán annyit tudott felelni, hogy sajnos nem ők hozzák a szabályokat.

12 éves kor alatti gyermekek egyébként jelenleg – május 28-a óta – mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól, amennyiben szüleik/felnőtt kísérőjük társaságában utaznak, és a szülők/kísérők rendelkeznek az előírt negatív (PCR, antigén gyorsteszt) eredménnyel vagy a betegségen való átesettséget igazoló dokumentummal.  Ez a mentesség jelenleg nem illeti meg a 12-18. év közötti korosztályt.

Amennyiben tervezünk utazást, érdemes figyelni a Konzuli Szolgálat honlapját, hogy mindig tisztában legyünk az aktuális szabályokkal.

Hirdetés