Pécsi ingatlanpiac: szó sincs áresésről

Senki sem számított arra, ami március óta az életünk részévé vált: megjelent a koronavírus, mely a gazdaság minden szektorára hatással volt és van azóta is, melyből persze az ingatlanpiac sem maradhatott ki. Az Ingatlannet.hu lapunkhoz eljuttatott elemzéséből kiderül, hogyan változtak a pécsi ingatlanárak a koronavírus alatt, annyit elárulhatunk előre: szó sincs áresésről.

Nem csökkentek az árak a pécsi ingatlanpiacon

Tavaly ősszel 250 ezer forint/négyzetméter árról indultak a családi házak, sőt, az év végéhez közeledve az átlagok még emelkedtek is több mint 15 százalékkal. Azonban 2020 elején 7-8 százalékot zuhantak az árak, bár ekkor még sehol sem volt a koronavírus.

Azóta csak stagnálást figyeltek meg a szakemberek, egy pécsi ház 290 ezer forint/négyzetméteres áron vásárolható most meg.

A panellakások esetében sem okozott látványos változást a koronavírus – derül ki az elemzésből. Idén októberben, akárcsak tavaly ugyanilyenkor, 320 ezer forint/négyzetméteres áron vették a paneleket Pécsen. És bár a második hullám hozott némi árcsökkenést, ez csak arra volt elég, hogy az árak visszatérjenek a tavalyi szintre.

A legtöbb változást a téglalakások árában hozta a vírus megjelenése.

Tavaly októberben 425 ezer forint/négyzetméter áron vásárolták ezeket a lakásokat, az ár aztán csökkenni kezdett az év végéig, majd 2020-ban a vírus első hulláma további gyengülést hozott júniusig, mikor átlagosan „csak” 407 ezer forint/négyzetméterbe került egy téglalakás.

Nyár közepétől azonban egészen októberig több mint 10 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak, amit ráadásul a második hulláma már nem tudott megrengetni.

A családi házakat nagyon keresik, a lakásokat kevésbé

A szakértők szerint a családi házak iránti kereslet megnőtt, egyre többen vágynak kertes házra. Azonban a panellakások esetében némi visszaesést figyeltek meg, ám főként a fővárosban, ahol 49 százalékos visszaesést mértek. Pécsen úgy tűnik, virágzik a panelpiac, ugyanis itt még szinte drágultak is az árak az elmúlt egy évben, ahogy az alábbi ábrán láthatjuk.

Hogy mi lesz ez után, mi várható a jövőben?

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a koronavírusnak sem sikerült látványosan lejjebb nyomnia az árakat – ezt állapította meg egyébként az ingatlan.com is elemzésében. Ha minden így folytatódik, továbbra sem számíthatunk áresésre. Sőt, a családi házak iránti növekvő kereslet inkább feljebb tornázhatja az összegeket, a lakások esetében pedig a támogatások adhatnak új lendületet.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés